3p

A hazai építőipar termelési mutatói elsősorban az út- és a lakásépítésektől függnek, márpedig mindkét területen csökkenő kereslet várható. Az mfor.hu Heti Diagram sorozata ezúttal az Ecostat elemzését közli a szektor éves kilátásairól.

A bruttó hazai termék a várakozásoktól elmaradó mértékben, mindössze 3,6 százalékkal bővült a második negyedévben a KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése szerint. Az előzetes közlés részleteket még nem tartalmaz a GDP alakulásáról, a havi rendszerességgel megjelenő termelési adatok alapján azonban feltételezhető, hogy - a mezőgazdaság és a feldolgozóipar kisebb mértékű lassulása mellett - az építőipar romló mutatói is hozzájárultak ahhoz, hogy a második negyedévi ütem négy százalék alá mérséklődjön.

Az építőipar az ország teljes GDP-jének mindössze öt százalékát adja, de ciklikus, néhol hektikus mozgásával mindig tud meglepetéseket okozni a növekedési mutatókban. Egy 15-20 százalékos növekedés vagy visszaesés - amire nem ritkán volt példa az utóbbi években - már több tizedponttal tudja változtatni a GDP dinamikáját.

Lakásépítések: 20 százalékos csökkenés

A szektor termelési mutatói alapvetően az állami beruházásoktól, főként az útépítésektől és a lakossági beruházásoktól (lakásépítésektől) függnek, márpedig mindkét területen csökkenő kereslet prognosztizálható. A kiadott lakásépítési engedélyek száma az első félévben 20 százalékkal csökkent, s az állami útépítési programok is lassabb fordulatszámon pörögnek tovább.

A lassuló ütemet valószínűsítik a kiigazító lépések is, a jelenlegi gazdasági helyzet egyik problematikus pontja ugyanis a magas külső adósságállomány. Márpedig az államháztartáson túl a háztartások is komoly keresletet támasztottak az elmúlt években a külföldi források iránt, s növekvő mértékben finanszírozták fogyasztásukat külső forrásból. Ez növelte a befektetői kockázatot. A kiigazító intézkedések célja tehát a háztartások és az államháztartás keresletének visszafogása. Ezt támasztja alá a már megjelent konvergencia-programban szereplő prognózis is, ami a belső kereslet visszaesésével számol.

Stagnálás vár az építőiparra

Mindez előreláthatóan az építőipar mutatóit is kedvezőtlenül érinti: az első féléves két tizedpontos termelésbővülés várhatóan nem javul az év második felében sem, s 2006-ban összeségében inkább stagnálás lesz jellemző az építőiparban.

Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet

Kapcsolódó anyagok:
Az államháztartás helyzete az Új egyensúly tükrében Erősen billeg az Új egyensúly Az import gyógyszerre szavaznak a magyarok A lakosság devizaadóssága is aggodalomra adhat okot Távolodtunk a maastrichti kritériumok teljesítésétől

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!