3p

A lakossági hulladékot csütörtöktől kizárólag a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő hulladéklerakókban lehet elhelyezni, míg az emberi egészségre és a környezetre is ártalmas szeméttelepeket be kell zárni az Európai Unió szemétgazdálkodási irányelveivel összhangban.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVvM) korábbi tájékoztatása szerint az országban jelenleg 80 műszakilag megfelelő lerakó működik, ami a teljes lakosság arányában lényegesen több mint más uniós tagországban.

A lépéssel összesen 90 elavult szeméttelepet kell bezárni, ami a lerakókba kerülő hulladék 20 százalékát érinti, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Tolna, Baranya, valamint Bács-Kiskun megyében és Pest megye északi részén. A problémás területeken ugyanakkor jelenleg is folyamatban vannak hulladékgazdálkodási beruházások, amelyek legkésőbb az év végéig fejeződnek be. A szennyező egységek bezárásával egyidejűleg mintegy 1.100 régi telephely, teljes uniós és állami támogatást élvező helyreállítása is zajlik.

A technikailag elavult telepek kötelező bezárásának első számú oka az úgynevezett kombinált alsó szigetelés hiánya, a legalább 50-100 évre tervezett új hulladéklerakók építésénél ugyanis egy utólag nem pótolható, elsősorban agyagból és egy fóliából álló réteg fogja fel a szemétből szivárgó folyadékokat.

A zöldtárcát az elmúlt hetekben számos önkormányzati vezető kereste meg a korszerűtlen szeméttelepek bezárási határidejének meghosszabbítását kérve. A minisztérium azonban elutasította ezeket az indítványokat, hiszen szerintük a régi "szemétkupacok" 8 éve tervezett bezárásának elmulasztása súlyosabb következményekkel járna, mint az önkormányzatok vállára nehezedő jelenlegi többletterhek.

A légkört és a felszín alatti vizeket is súlyoson szennyező hulladéklerakók további üzemeltetése esetén Brüsszel akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat Magyarország ellen, ami a jelentős pénzbüntetések mellett akár a teljes hulladékgazdálkodási támogatás felfüggesztését is eredményezheti.

Nagy Andor (KDNP), az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke a héten sajtótájékoztatón fordult Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez, hogy ha mód van, kérjen határidő-módosítást az Európai Uniótól. Amennyiben ezt nem sikerül elérni, akkor pedig a tárca vezetője járja ki a kormánynál, hogy a kialakult helyzet miatt az önkormányzatokra háruló többletköltséget térítse meg - forszírozta az ellenzéki politikus.

Martin Attila, a hulladékgazdálkodással foglalkozó A.S.A. Csoport országos vezetője az MTI-t korábban úgy tájékoztatta, hogy a környezetszennyező lerakók engedélyének visszavonása után elegendő kapacitású szemétlerakó marad Magyarországon, míg az úgynevezett átrakó állomásokkal a hulladék nagyobb távolságra szállítása is megoldható.

A szakember kiemelte: a korszerűtlen, egyben olcsó "szemétbányákat" az év elején mintegy 2 millió ember használta, akiknek az uniós szabályozás életbe léptetése után - a lakosság többségéhez hasonlóan - magasabb díjat kell fizetniük a szemét elszállításáért. A biztonságos, természetvédelmi előírásoknak megfelelő komplex szemételszállítás és -elhelyezés távolságtól függően már mintegy 1500-1900  forintos havi szemétdíj ellenében megvalósítható - mutatott rá Martin Attila.

Magyarországon évente 4,6-5 millió tonna kommunális hulladék keletkezik, amelynek mintegy 75 százaléka kerül lerakókba, míg 10 százaléka végzi égetőben, és csak további 12 százaléka kerül újrahasznosításra. Szakértők szerint a lakossági hulladék mennyiségét több mint felével lehetne csökkenteni komposztálással, illetve szelektálással.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!