Mi történt a tűzvész után? Kép a mai Divatcsarnokról!
Hamvából támadt föl
Ez a tragédia volt hazai kereskedelem-történetünk eddigi legsúlyosabb esete. Mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a halottak közül mindössze egy volt az áruház alkalmazottja - a többiek mind a bolt feletti lakások bennrekedt polgárai közül kerültek ki. A történtek súlyát jelzi, hogy a túlélőket még I. Ferencz József is meglátogatta a Rókus kórházban.
Ám Goldberger hamarosan talpra állt. Új helyet keresett, melyet végül az Andrássy út 39. szám alatti Petánovics-féle házban lelt meg. Az épületet 1878-ban húzták föl. Benne kapott helyet a Terézvárosi Kaszinó, melynek leghíresebb nevezetessége a Lotz Károly freskóival díszített nagyterem volt. Maga a megjelölés a földszinten nyíló, s Petánovics Elek birtokában lévő vendéglőről ragadt a házra.
Az átépítés 1909-ben kezdődött és 1911-ig tartott. A három emeletes kaszinó utcai frontját hétszintesre építették át, így az épület messze kiemelkedett a többi közül. A nagy felületű párkányokon óriásplakátok hirdették a kapható termékeket, az előtér döbbenetes méreteivel pedig lenyűgözte a korabeli szaksajtót.
A munkálatok óriási összeget emésztettek föl. Hogy pénzhez jusson, a tulajdonos sorra eladogatta kisebb boltjait, így a megnyitás napján már egyetlen üzlettel sem rendelkezett.
Párizsi luxus
Kétségtelen tény, Goldberger a világszínvonalat hozta el áruházával Budapestre. Az egykorú tudósítások szerint a belépőt márványoszlopos hall, aranyozott díszes lépcsőfeljárat, terasz szerűen elhelyezett áruosztályok fogadták. A magasba tükrös lift repítette a vásárlókat, akik a páratlan panorámát nyújtó tetőkertről szemlélhették fővárosunk szépségeit. A cégtulajdonos, hogy az akkor még gyakori áramszünetek okozta meglepetéseket elkerülje, külön villanyfejlesztő gépházat rendezett be az egyik pincehelyiségben.

Az áruház túlélte az első világháborút, az azt követő inflációs esztendőket, mi több, még a második világégés sem rongálta meg túlságosan. Ám az államosítást nem kerülhette el - így lett belőle Divatcsarnok az ötvenes évek közepén.
Lázin Miklós AndrásMenedzsment Fórum