3p

Meg egy kétüléses, kabrió sportkocsit, ami szintén elektromos, és 1,9 másodperc alatt megy fel 100-ra.

A Tesla leleplezte elektromos hajtású nyerges vontatójának a prototípusát, és bemutatott egy kétüléses, kabrió, elektromos személygépkocsi sportmodellt is. A nyerges vontató 40 tonna rakománnyal 800 kilométert lesz képes megtenni egy feltöltéssel. A kamion gyártását 2019-ben tervezi megkezdeni a Tesla.

Elon Musk Tesla-vezér és a kamion (AFP)

A nyerges vontató négy motorral rendelkezik és a Tesla ígérete szerint és egymillió mérföldet (1,6 millió kilométer) lesz képes meghibásodás nélkül megtenni. A tehergépkocsi akkumulátorát 30 perc alatt lehet majd 640 kilométer megtételéhez elegendő kapacitásra feltölteni. A felmérések szerint az Egyesült Államokban a kamionok átlagosan 400 kilométert szoktak egy menetben megtenni.

Elon Musk a Tesla vezérigazgatója a tehergépjármű bemutatásakor nem adott meg irányárat a járműre, hangsúlyozta viszont, hogy fenntartási költségei versenyképesek lesznek a belsőégésű motorokéval. A Tesla kamionnal egy mérföld megtétele a biztosítási, karbantartási és üzemanyag költségeket is beszámítva 1,26 dollárba kerül majd, szemben a dízel kamionok 1,51 dolláros mérföldenkénti költségével. Amennyiben a Tesla kamionok szorosan egymást követve, szerelvényként haladnak, a mérföldenkénti költség 85 dollárcentre is csökkenhet, ami még a vasúti szállításnál is kedvezőbb - mutatott rá.

A Tesla-kamion sofőrje a vezetőfülke közepén helyezkedik el, hogy ne kelljen a járműből külön változatokat készíteni jobb és baloldali forgalomhoz. A kamion rendelkezik a sávtartásra és automatikus fékezésre képes Autopilot rendszerrel. A nyerges vontatóra a Tesla már vesz fel előrendelést ötezer dollár letét ellenében.

A kétüléses kabrió (Roadster) modell bejelentése a kamionnal együtt nagy meglepetést okozott, mivel mindenki csak a nehéz tehergépjármű bemutatására számított. Az új sportkocsi modell 2020-ra kerül kereskedelmi forgalomba a tervek szerint.

A Tesla Roadster a legjobban gyorsuló sorozatban gyártott személygépkocsi lesz, mivel álló helyzetből 1,9 másodperc alatt éri el az óránként 60 mérföldes (95 km/h) sebességet. A kocsi hatótávja ezer kilométer lesz, legnagyobb sebessége pedig meghaladja a 250 mérföldet óránként (400 km/h).

A Tesla Roadster közvetlen konkurenciát támaszt a szintén elektromos sportautó kifejlesztésén dolgozó klasszikus sportkocsi márkának, a Porsche-nek. A Roadster alapára 200 ezer dollár lesz, előrendelést pedig 50 ezer dollár befizetésével lehet tenni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!