3p

Szappanoperába illő fordulattal zárult az Országos Érdekekegyezető Tanács (OÉT) bértárgyalása kedden. Több mint két órás megbeszélés után, a megállapodás küszöbén a Liga Szakszervezetek elnöke, Gaskó István vétóval fenyegetőzött, ha nem kerül bele az egyezségbe a közszféra keresetemélésének ajánlása. A közszféra bértárgyalása egyébként a kormány és a sztrájkbizottság között zajlik, ahhoz az OÉT-nak semmi köze, döntés még nincs. Az mfor.hu a helyszínen követte végig az eseményeket.

Megbolygatta a megállapodást a közszféra ügye

Borsik

János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke azonnal szünetet kért, hogy a kérdést megvitathassák. A munkaadói oldal szóvivője, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadóknak nincs joga mások nevében nyilatkozni. Az OÉT-en ugyanis nem képviseltetik magukat a közszféra munkáltatói, így sem az önkormányzatok, sem a kórházak, iskolák szervezetei.

Hasonlóképpen vélekedett Csizmár Gábor is. Az államtiktár azért is emelt kifogást a javaslat ellen, mert a kormány nem köthet megállapodást a közszféra béremelésével kapcsolatban az OÉT-ben - Gaskó ehhez kötötte volna a megegyezést -, hiszen nem egyeztetett sem az önkormányzatokkal, sem például az Országos Egészségpénztárral.

Hogy jön ide a közszféra?

Az államtitkár azt javasolta, hogy kompromisszumos megoldást válasszanak. Szerinte egy ilyen horderejű megállapodást, mint ami a versenyszféra keresetemeléséről szól, nem szabad veszélyeztetni. Csizmár egy olyan mondat beszúrását javasolta a feleknek, amely általánosan a többi béralkut folytató figyelmébe ajánlja az OÉT megállapodását.

Csizmár szerint a kormány nem is a közszféra érdekegyeztető tanácsával, hanem egy sztrájkbizottsággal tárgyal. A legutóbbi, hétfői tárgyalásokon felvetette, hogy az OÉT-en felmerült béremelési ajánlatok mértékét hajlandó aláírni. Vagyis a kabinet nem látja akadályát annak, hogy a közszférában dolgozók is megkapják a legalább 5,5 százalékos béremelést.

Szolidaritási mondat, mosolygó miniszter

Gaskó István (Forrás: MTI)

Első körben a munkaadók hallani sem akartak a pluszmondat beszúrásáról, ez különösen a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének nem tetszett.

Némi egyezkedés után - a munkavállalói és a munkaadói oldal a tárgyalóteremben két kis csoportot alkotva gyártotta a megfelelő mondatokat - megszületett a döntés. Ezek szerint az OÉT "azt javasolja az országos és helyi tárgyalásokat folytatóknak, hogy ezen megállapodás figyelembe vételével állapodjanak meg, ha eddig nem tették."

Végszóra befutott Kiss Péter miniszter is, így a munkaadók, a munkavállalók és a miniszter aláírhatta az OÉT megállapodását. A szakszervezeti oldalról Kiss Pétert így üdvözölték: "Véget ért a tárgyalás, aminek csalhatatlan jele, hogy itt van a miniszter."

F. Szabó Emese

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!