1p

Az idén tavasszal nyitja meg első közép-kelet-európai márkaboltját Budapesten az angliai székhelyű Clarks International, a Clarks cipőmárka gyártója és forgalmazója - mondta Galácz Lajos, a nemzetközi cég magyarországi képviseletének vezetője. A márka már egy éve jelen van a magyar piacon, tavaly csaknem kétezer Clarks cipőt adtak el a cipőboltokban.

A mintegy 100 négyzetméteres eladótérrel rendelkező budapesti luxuscipő-márkaboltot mintegy 18 millió forintból hozzák létre. A tervek szerint a következő három évben az üzletben idén 5 ezer, 2008-ban 7 ezer eladott pár cipővel számolnak - mondta Galácz Lajos.

Hozzátette ugyanakkor: a nemzetközi vállalat továbbra is várja a magyarországi partnereket újabb boltok megnyitására.

A Clarks International 1825-ben családi vállalkozásként jött létre. Tavalyi éves forgalma meghaladta a 920 millió fontot, évente 45 millió pár cipőt értékesít összesen mintegy 150 ország piacán. A vállalat 716 márkabolttal és több mint 12 ezer alkalmazottal működik világszerte.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!