2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Kínában működő kétszázezer internetes kávézóból 90 ezret zárattak be a kínai hatóságok az utóbbi öt hónapban annak a júniusi tűzvésznek a nyomán, amelyben 24 fiatal vesztette életét egy pekingi internetes kávézóban.

A kulturális minisztérium adatai szerint szerint a 200 ezer internetes kávézóból csak 46 ezer jegyeztette be magát a hatóságoknál. Az ellenőrzések egészen az év végéig folytatódnak - írta a Venhuj Pao című sanghaji lap szerdán. Jóllehet a kávézók bezárását és működésük szigorúbb szabályozását hivatalosan e létesítmények biztonságának fokozásával indokolják, a hatóságok olyan intézkedéseket is tettek, amelyek révén korlátozni akarják a kormányzat által nemkívánatosnak tartott információkhoz való hozzáférést.

Egy a múlt héten elfogadott törvény értelmében a kávézók tulajdonosai a felelősek azért, hogy milyen honlapokat látogatnak vendégeik. Az internetezőknek tilos olyan tartalmakat megjeleníteni, letölteni, másolni, továbbküldeni és terjeszteni, de még elolvasni is, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal, veszélyeztethetik Kína nemzeti egységét, szuverenitását vagy területi integritását. A internetes oldalak működtetőinek és a felhasználóknak tartózkodniuk kell attól, hogy államtitkokat hozzanak nyilvánosságra, vagy kárt okozzanak a Kínáról kialakult képnek.

Becslések szerint Kínában mintegy 50 millió internetező van, de mivel viszonylag kevés család engedheti meg magának az otthoni számítógépet és az internet-előfizetést, többségük csak - a gyakran napi 24 órán át nyitva tartó - internetes kávéházakban férhet hozzá a világhálóhoz.

A kormány nem nézi jó szemmel e helyeket, amelyek a hivatalos indoklás szerint a bűn melegágyai a pornográfiát - és a politikailag "kényes" nézeteket - kínáló honlapok miatt. A kínai hatóságok, amelyek elsősorban pedagógiai eszközként akarják bevetni az internetet, egyre tökéletesebb kulcsszó-rendszerrel igyekeznek megszűrni az internetes tartalmakat - írta a sanghaji lap cikkét ismertetve az AFP hírügynökség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!