2p

A HVG két listát is készített: az egyik a cégek árbevételi és exportadatait tartalmazza, a másik a legnagyobb nyereséget elért vállalkozások listája. A TOP 500 első helyein nem található meglepetés, a legnagyobb méretű nemzetközi vállalatok állnak az élen.

Az árbevétel tekintetében az élmezőny első öt tagja a Mol, az Audi Hungaria, a Nokia Komárom, a Magyar Telekom és a GE Hungary. A nyereség alapján a GE vezeti a rangsort, majd a Mol, az OTP, az Audi és a Magyar Telekom következik. (A bankok nem szerepelnek az árbevételi rangsorban.)

A Top 500 két lista, mindkettő külön merítéssel. Az egyik a félezer legnagyobb hazai cég 2005-ös árbevételi és exportadatait tartalmazza, az adott cég megelőző évi teljesítményével összevetve. A másik a legnagyobb nyereséget elért vállalkozások listája, amely nem csupán az eredmény mértékét és változását mutatja, hanem a listára felkerült ötszáz cég eredményességi (azaz: árbevétel-, illetve sajáttőke-arányos eredmény szerinti) rangsorát is.

A lista elemzése is megerősíti a készítők szerint, hogy például az élelmiszeripar cégek - az európai uniós csatlakozás óta élesebb verseny miatt - lassan visszaszorulnak, míg a sztrádaépítés konjunktúráját kihasználó építő- és építőanyag-ipar izmosodik.

A listák tanulsága szerint megdöbbentően egyenetlen a legnagyobb hazai vállalatok területi eloszlása. A top 500 cég közül 231 a fővárosban székel. Árbevételt illetően Budapesten (13 663 milliárd forint) és Pest megyén kívül (3 018 milliárd) kiemelkedik Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye. Az autópályák által elérhető megyék többségében gyorsabb a cégek növekedése, mint a többi régióban. A korábbi listákkal összevetve a készítők megállapították, hogy miközben Tolna megyéből csupán két, Nógrádból pedig három vállalat tartozik a legnagyobb ötszázba, az arányok változnak.

A HVG ötszázas listájának adatbázisát hat és fél ezer társaság (nyilvános forrásból, illetve maguktól a cégektől származó) adatait átvizsgálva állították össze. A legnagyobb 500 hazai cégről még nem készült nyilvános összeállítás.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!