2p

Két konzorcium indul a mega-közbeszerzésen, mindkettőben van távol-keleti partner.

Csak két konzorcium indul a Budapest és Kelebia közötti vasútvonal újjáépítését és fejlesztését célzó mega-közbeszerzésen, és mindkettőben van kínai partner, írja a fonodo.reblog.hu.

A blog megkérdezte a projekt koordinálására alapított Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.-től (KMV), hogy a közbeszerzési dokumentációt hányan kérték el, hányan jelentkeztek rá, és kik a pályázók. A KMV közlése szerint a dokumentációt 32-en kérték el, pályázni viszont csak ketten pályáztak: egy CRE és egy Strabag–CCCC 2018 nevű konzorcium.

A KMV nem fejtette ki, hogy a konzorciumi nevek mely cégeket takarják. A Strabagot mondjuk nem is kell ragozni, a CCCC-t viszont igen, ez a fonodo szerint akár a China Communications Construction Co., Ltd. szokásos rövidítését is takarhatja. Ez a tőzsdén jegyzett, de többségi állami tulajdonban álló társaság a legnagyobb infrastruktúra-fejlesztő a Kínai Népköztársaságban.

A CRE-ről egyelőre nem tippelgetett a blog, de a KMV nekik küldött közlése szerint „mindkét nemzetközi konzorciumban jelen vannak magyar, európai és távol-keleti gazdasági szereplők is, továbbá komoly szakmai múlttal rendelkező alvállalkozókat vontak be a konzorciumi tagok”, szóval abban is van kínai partner, legalábbis meglepő lenne, ha a távol-keleti jelző valamely más országot takarna.

illusztráció (MTI)

Hogy nincs induló kínai partner nélkül, az a fonodo szerint azért nem meglepő, mert a kínai szakemberekkel kialakított közbeszerzési kiírás sok sajátosságában kifejezetten az ázsiai ország cégeinek kedvező feltételeket tartalmaz. Az Európában megszokottól eltérően nem külön-külön kérnek ajánlatot a megvalósítási tanulmányra, tervezésre, engedélyeztetésre és építésre, hanem a Kínában megszokott módon egy pakkban, illetve szokatlanul nagy összegű a referenciakövetelmény is.

A nem kínai jelentkezőket az tarthatta vissza leginkább az önálló indulástól, hogy a kínai kormány lényegében megakadályozhatja az egész projektet, ha nem a neki tetsző győztest hoznák ki. Egy hozzájuk tartozó bank adja ugyanis a szükséges forrás 85 százalékát, és az ajánlatkérő azt is kikötötte, hogy ha nincs pénz, alá sem írja a szerződést a kivitelezésre, illetve ha már ez megtörtént, akkor érvényét veszti a kontraktus, írja a fonodo.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!