Katzer Zoltán elmondta: az európai üvegipari cégek 40-60 százaléka csődbe, vagy annak közelébe jutott, s ők is a "túlélésükért küzdenek". Rámutatott: mivel döntően - 90 százalékban - exportra termelnek, így a gazdasági, pénzügyi válság azonnal éreztette náluk a hatását, a megrendeléseik januárban és februárban például legalább 60 százalékkal estek vissza.
Már az év elején bejelentették, hogy 360 dolgozójuk közül 220-tól a csoportos létszámleépítés keretében kénytelenek megválni, de ezt leépítést a munkahelymegtartó támogatás elnyerése reményében egyelőre nem hajtották végre - tájékoztatott az igazgató. Elmondta: a csődgondnokság - a bíróság által meghatározott időre -, védelmet jelent számukra, ez idő alatt nem kezdeményezhető velük szemben felszámolási eljárás, s nem kell a tartozásaikat sem teljesíteniük. Viszont tárgyalniuk kell, és meg kell állapodniuk a hitelezőkkel a követelések teljesítéséről.
A kft.-nek jelenleg 200 millió forint adóssága van - közölte Katzer Zoltán, utalva arra is, hogy a tavalyi árbevételük 1,8 milliárd forint volt, az idei évre pedig 1,4 milliárdot várnak. Az igazgató kitért arra is, hogy törvényi rendelkezések szerint nem kaphat állami támogatást három évig az a vállalkozás, amelyiket munkajogi vétség miatt elmarasztaltak, megbírságoltak. Az Ajka Kristályt pedig tavaly megbírságolták azért, mert nem adták ki az összes szabadságot az adott évben, valamint a pihenőidőt nem mindig tudták biztosítani két műszak között. Ennek ellenére - mivel a törvény várható módosításáról értesültek - a múlt év végén 250 dolgozóra, 98 millió forintnyi összegre adtak be pályázatot munkahelymegtartó támogatásra.
Az Ajka Kristály Kft. 2005-ben már kapott 200 millió forint munkahelymegtartó támogatást - emlékeztetett az igazgató. Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter csütörtökön az Ajka Kristály Kft.-nél tett látogatást, a miniszter elmondta: a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény és a munka törvénykönyve módosítása várható májusban. Az előző törvény rendkívül szigorúan szankcionálja a "munkaügyi adminisztrációval és a munkáltatói kötelezettségek teléjesítésével kapcsolatos hiányosságokat" - vélekedett a miniszter.
Elmondta: a kiszabott pénzbírság elenyésző a hozzá kapcsolódó jogkövetkezményekhez képest; így például öt évre a közbeszerzésekből, háromra pedig az állami támogatásokból zárják ki a bírsággal sújtott cégeket. Hozzátette: nemcsak a fekete foglalkoztatás esetében, hanem például ha túlmunka elrendelését, vagy szabadság nyilvántartásának szabályát "mulasztották el betartani."
Ez a törvény "túlságosan életszerűtlen" - jelentette ki a miniszter, rámutatva: úgy kívánják azt májusban módosítani, hogy a "kapcsolódó jogkövetkezmény" csak abban az esetben álljon fenn, ha fekete foglalkoztatásról volt szó. Illetve ha két éven belül ugyanazt a jogsértést ugyanaz a cég elköveti, azaz "nem hatott a szép szó", s így akkor már kizárja magát a közbeszerzési és támogatási lehetőségekből is - tette hozzá a szaktárca vezetője.