A foglalkoztatási politikáért felelős államtitkár az Európai Bizottság kedden közzétett prognózisára reagálva azt mondta, a foglalkoztatásban egészen biztos, hogy jobban teljesít az ország.
Czomba Sándor hangsúlyozta, minél jobban nő a gazdaság, annál nagyobb az esély arra, hogy a versenyszférás foglalkoztatás is növekedni fog.
Magyarországon 2013 második felétől jelentősen bővült a foglalkoztatás, a legfrissebb adatok szerint év/év alapon 66 ezer új munkahely jött létre a versenyszférában, a munkanélküliség is 7-8 százalék már több mint hat hónapja - emlékeztetett.
Hozzátette: a munkanélküliséget tekintve Svédország, Finnország és Belgium környékén áll Magyarország, de foglalkoztatásban még jelentős a lemaradás, mert a 20-64 éves korosztály esetén ez ott 80 százalék körül van, míg Magyarországon 62-63 százalék. Ahhoz képest azonban, hogy néhány évvel ezelőtt Magyarország 12-14 százalékos munkanélküliségi rátával Máltával versenyzett a 26-27. helyért, óriási az előrelépés - fűzte hozzá.
Sok eszközt kell azonban egyszerre összehangoltan működtetni, és nagyon jól kell a csillagoknak állniuk ahhoz, hogy a magyar gazdaság továbbra is "húzzon", és ehhez lehessen igazítani a foglalkoztatást - mondta Czomba Sándor.
Arra a kérdésre, hogy a közmunka program lehet-e megoldás a teljes foglalkoztatás elérésére, kifejtette: "eszköz igen, végső megoldás, isten őrizz" - jelentette ki, hozzátéve: nem szeretnék, ha tartósan, éveken keresztül 400-500 ezer ember bennragadna a közfoglalkoztatásban.
MTI