A piac telítődésével a fogyasztókért vívott harc már nem a hozzáférés területén folyik majd, hanem a tartalom és az egyéb szolgáltatások - internetes telefon és televízió, fejlett e-kereskedelmi megoldások - nyújtásában versenyeznek egymással az ágazat szereplői. A kulcstechnológiák között meghatározó szerepet játszik majd az ADSL-utód, a szintén telefonvonali, de jóval gyorsabb VDSL, a kábelnet és az optikai hálózatok.
Jelenleg az EU-tagállamok közül Hollandiában a legmagasabb a széles sávú interneteléréssel ellátott háztartások aránya - a közösség által az év elején készített felmérés szerint 67 százalék. Ugyanez a mutató Franciaországban 34, Nagy-Britanniában 32, Németországban 19, Magyarországon mindössze 11 százalék, míg az uniós átlag 23 százalék. Az EU tanulmánya szerint egyébként a gyors világhálós kapcsolattal nem rendelkezőknek a szolgáltatás díja jelenti a legnagyobb korlátot. 2006 második negyedévben azonban világszinten 2002 vége óta soha nem látott mértékben csökkentek a DSL-szolgáltatások árai a Point Topic piackutató cég mérései szerint.
A változás az első negyedévhez képest az április-júniusi időszakban a DSL-eléréseknél 9,3, a kábeleseknél 4,5 százalékos volt. A legnagyobb európai szolgáltatók kínálatában a Magyarországon még a legelterjedtebbnek számító 512 kbit/s-os csomagok már nem találhatók meg. A British Telecommunications honlapján például már a nyolc Mbit/s-os csomagokat emelik ki, azok havi díja 17,99 font (7300 forint). A France Télécom valamivel drágábban - 29,90 euróért (8200 forint) - kínálja hasonló letöltési sebességet nyújtó csomagját, igaz, a francia cég ezért az árért internetes televíziószolgáltatást is kínál ügyfelei számára - írja a Világgazdaság.