4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Számottevően javult az RTL Klub gazdálkodása 2015-ben, mind az árbevétel, mind az eredmény soron kedvezőbb számok szerepeltek a most közzétett beszámolójukban, mint egy évvel korábban. A jövő pedig igen kedvezőnek tűnhet a cég számára, hiszen a kábelszolgáltatóktól is komoly bevételekre számíthat.

Az RTL Klub 2015-ben feledtetni tudta az egy évvel korábbi kisiklását, és ismét növelte az árbevételét, amely 25,6 milliárd forint lett. Ez ugyan a korábbi rekordoktól messze elmarad, ám a 2014-es árbevételhez képest közel 20 százalékkal magasabb. Igaz, a társaság beszámolójának kiegészítő melléklete azt is megjegyzi, hogy miközben az értékesítés nettó árbevétele elsősorban reklámtevékenységből származik, 2015-ben az RTL Klub reklámideje mellett más csatornákét is értékesítették. Így a tavalyi évben a Magyar RTL Televízió Zrt-nek a Muzsika TV, RTL II, RTL+, Cool, Film+, Film+2, Sorozat+ csatornák reklámidejének értékesítéséből is származott bevétele.

Árnyalja a képet, ha az RTL-csoporthoz tartozó reklámértékesítéssel foglalkozó vállalkozás, az R-Time Kft. eredményeit összevetjük a fentiekkel. A sales house beszámolója szerint 7 kábelcsatorna reklámidejének értékesítése került ki a társaság portfóliójából, így az árbevétel jelentős mértékben lecsökkent. Számokban kifejezve 4 milliárdos visszaesést láthattunk az R-Time esetében (6,9 milliárddal szemben 1,9 milliárd forintos árbevétele volt), így sarkítva a történéseket azt láthattuk, hogy 4 milliárd forintot „átcsatornáztak” a Magyar RTL Zrt-hez.

Az RTL Klubnál a növekvő árbevétel egyébként növekvő ráfordításokkal is járt. Igaz azt a vállalkozás vezetői is hangsúlyozták korábban, hogy a csatorna biztos lábakon áll, így megengedheti magának a kísérletezést, és tisztában vannak vele, hogy nem minden új műsor lesz rögtön sikeres. Ami lefordítva annyit tett, hogy a magyar viszonyok között drágább produkciókba is beruháztak, még ha ezeknek a műsoroknak a nem is várható akkora nézettsége, ami megtérülést hozna. A számok nyelvén mindez: 2014-ben 16,7 milliárd forint anyag jellegű ráfordításuk volt, míg 2015-ben ez 21,6 milliárd forintra ugrott, bár a beszámoló nem részletezi, de a korábbi információk alapján feltételezhető, hogy a részben külső gyártásban készülő, illetve vásárolt műsorok (filmek, sorozatok) költségeit takarja ez a tétel. A személyi jellegű ráfordítások eközben gyakorlatilag szinten maradtak, hiszen a 3,66 milliárdos költség 20 millióval haladta meg az egy évvel korábbit.

Az eredményeket javította a növekvő árbevétel mellett két tényező is. Egyrészt félmilliárd forinttal kevesebb volt az értékcsökkenési leírás 2015-ben, mint egy évvel korábban. Másrészt a reklámadó is a tervezettnél kisebb lett. A magyar médiában a legnagyobb mértékben az RTL-t sújtó közteherre 2014-ben 1,54 milliárdot kellett befizetniük, míg tavaly "már csak" 940 millió forintot.

Sztárok, akik haláluk után is milliókat kerestek

A cég mérleg szerinti eredménye az egy évvel korábbi 1,8 milliárdos veszteséggel szemben 2015-ben 420 millió forint nyereség lett. Nagy meglepetés lenne, ha ez az idei évben nem növekedne számottevően, a vállalat ugyanis komoly bevételekre számíthat a kábelszolgáltatóktól. Egy néhány hete megjelent kormányrendelet szerint az RTL Klub és a TV2 is élhet (és él is) azzal a jogával, amit a médiatörvény a digitális átállás befejezése óta garantált nekik, vagyis díjat szedhetnek a műsorukért a terjesztőktől.

A médiahatóság év elejei számai szerint Magyarországon 3,4 millió előfizetéses televíziós szolgáltatást vesznek igénybe, és várhatóan döntő többségüknek a csomagjába bekerül majd a két kereskedelmi csatorna. Miután napvilágot látott mind az RTL, mind a TV2 által kért összeg, számszerűsíteni is lehet a várható bevételeiket. A médiavállalatok által közétett árak szerint az RTL Klub műsoráért havi 135 forintot kell majd előfizetőnként a kábelszolgáltatóknak kifizetni, míg a TV2 esetében a kedvezményes ár havi 150 forintra jön ki. Mindez azt jelenti, hogy a mindkét vállalakozás esetében éves 6 milliárd feletti pótlólagos bevételt jelent. Az eddig eltelt hónapok miatt ez idén 3-3,5 milliárdot jelenthet az RTL Klub, illetve a TV2 számára. Ugyanakkor, míg ez az RTL-nél kvázi nyereség lesz, addig a TV2 számára a túlélést jelentő forrás lehet majd. Utóbbi csatorna ugyanis a tavalyi esztendőt is vaskos mínusszal zárta.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!