1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magasabb árrést fizettek tavaly az áramfogyasztók az egyetemes szolgáltatóknak a szabályozásban megengedettnél, így csaknem egymilliárd forintos többlet alakult ki, de az egyes felhasználóra vetített összeg olyan alacsony, hogy nem is kapnak vissza pénzt - írja a keddi Magyar Nemzet.

A lap a Magyar Energia Hivatal vizsgálatának eredményeit ismerteti: a MEH megállapította, hogy valamennyi egyetemes szolgáltató túllépte a megengedett árrést tavaly. A hivatal szerint azonban a szolgáltatók nem követtek el jogsértést, mivel az árrés mértéke előre csak korlátozott pontossággal becsülhető.

Összességében a négy egyetemes ellátónak 957 millió forintot kell visszajuttatnia a fogyasztóknak. Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője a lapnak elmondta: átlagosan 200 forint járna vissza a fogyasztóknak, ám ez olyan elhanyagolható, hogy  inkább úgy döntöttek: a jövőben a társaságok kisebb áremelést érvényesíthetnek majd. Ez kilowattóránként 6 fillért jelent a MEH közlése szerint.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!