Sajnos azonban a nemzetközi árufuvarozásban résztvevő magyar haszongépjárművek esetében megfigyelhető műszaki színvonal emelkedés, amely nem utolsósorban az egyre szigorodó elvárásoknak köszönhető, és jelenleg körülbelül 60 százalék EURO-3-as és 40 százalék EURO-2-es járművet jelent, nem biztos, hogy az EU-csatlakozásunk után is fenntartható marad.
Mert bár 2004. január elseje óta hazánkban a forgalomba helyezés (és vámkezelés) követelménye is az EURO3 teljesítése, május elseje után az Unió más tagországában forgalomba helyezett járművekkel szemben a "közös piac" elveinek megfelelő követelmények érvényesíthetők csupán.
Félek, hogy ez az állomány felhígulásához vezet, s vezető helyünket a nemzetközi forgalomban résztvevő járművek műszaki állapotát illetően el fogjuk veszteni. Mivel a helyzet a műszaki színvonalat illetően belföldön lényegesen rosszabb, s a csatlakozás után ezek a járművek is bekapcsolódhatnak a nemzetközi forgalomba, félelmem indokoltnak látszik - mondta Szilvási Bertalan, a Közlekedési Főfelügyelet Forgalmi Osztályánák főosztályvezető helyettese.
Ezen némileg segíthet, hogy január elsejétől szigorodtak a haszongépjárművekre vonatkozó időszakos műszaki vizsga feltételei. Egyrészt kötelezővé vált a hangos tolatásjelző használata, valamint szigorúbban ellenőrzik a 8 lóerő/tonnás (vagy 5,9 kW/tonna) teljesítménydotációt, amely azt jelenti, hogy például IFA-k pótkocsival nem közlekedhetnek az utakon.
Forrás: SCM
Egyre szigorúbb feltételek a CEMT engedélyeknél - 2.rész
Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy minden CEMT engedély olyan állandó okmány, amely érvényes mind loco-, mind tranzit fuvarozásra sőt, harmadik országos feladat teljesítésre is a CEMT tagországok között - mondta Hörcsöki Sándor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Árufuvarozói Tanácsának titkára.