Ebből az összegből a vállalat egy 250 embernek munkát adó call-centert létesítene Romániában, ahonnan a kelet-európai piacot szolgálná ki. A beruházó cég tárgyalásokat folytat hat jelentős társasággal arról, hogy a szolgáltatást rendelkezésükre bocsátja.
Az indiai cégek érdeklődése Románia iránt egyre intenzívebb. Az mfor.hu például októberben adott hírt arról, hogy Románia legnagyobb traktorgyára a keleti Mahindra & Mahindra tulajdonába került. Erre azt követően került sor, hogy az egyik jelentős ottani napilap megírta: köddé válhat a Tractorul privatizációja. Bukarest legnagyobb lakóházait, a 16-24 emeletes felhőkarcolókat is indiai cég építi, adtuk hírül korábban. Az Asmita nevű vállalat a munkákat tavasszal kezdi meg a román fővárosban.
Az indiai vállalatok nem kerülik el a magyarországi piacokat sem. Néhány év múlva több száz főre bővíti budapesti szolgáltatató központját az indiai szoftvercég, a Satyam, mely partnerei között tudhatja többek között az EDS-t és az IBM-et. Folytatja agresszív terjeszkedését az indiai Tata-csoport is Budapesten, itteni központját három éven belül ezerfősre bővíti. A konszern 239 millió dollárért legutóbb a távközlési szolgáltató Teleglobe-ot szerezte meg. Az indiai Sun Pharma gyógyszeripari óriás magyarországi és USA-beli gyárából kezdené meg világhódító útját. A cég a magyar INC-t az európai térségben való terjeszkedés elősegítésére vásárolta meg.
Az indiai vállalatok nagy erőkkel terjeszkednek Európában is, legutóbb a mumbai székhelyű Wockhardt gyógyszergyárról írta az indiai Economic Times című lap, hogy három európai vállalatot szemelt ki megvásárlásra. Bulgária legnagyobb acélművének, a Kremikovcinek a 70 százaléka nemrég az indiai Global Steel Holdings tulajdonába került. Az indiai Apeejay Surrendra pedig 100 millió fontért az angol Typhoo Tea-t vásárolja fel.
Menedzsment Fórum