2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyre többen hozzák be külföldről a 10 év körüli, jellemzően német gyártmányú kocsikat, amelyek így már jóval inkább hozzájárulnak a hazai autópark utánpótlásához, mint az új személyautók.

Újabb lendületet kapott a használtautó-behozatal, melynek növekedési üteme a tavalyi 32 százalék után idén a 40 körüli szintet is elérheti. Ennek eredményeként 2014-ben 97-98 ezer külföldről származó használt személyautó hazai forgalomba helyezésére lehet számítani – közölte a Használtautó.hu.

(Forrás: Használtautó.hu)

Míg a használt import négy éve az utánpótlásnak csupán mintegy 30 százalékát biztosította, 2012-ben már éppen elérte az újautó-eladások szintjét, idén pedig már várhatóan közel 60 százalékban járul hozzá a személyautó-állomány bővüléséhez. Valójában ez az arány akár a kétharmadot is elérheti már, mivel az eladott új autók egy része re-export révén gyorsan kikerül a hazai autóparkból.

Az idén importált használt autók közel fele a felső-, illetve alsó-középkategóriába tartozott. A legnépszerűbb hat gyártmány között (Volkswagen, Ford, BMW, Opel, Audi, Mercedes) főként a legnagyobb presztízzsel rendelkező német márkákat találjuk. Az is látható, hogy a jelentős számban érkező Focusok és Mondeók hatására a Ford a tavalyi negyedik helyről a második helyre ugrott fel.

(Forrás: Használtautó.hu)

A behozott autók átlagéletkora továbbra is tíz év körül jár: a fenti adatok is azt mutatják, hogy a külföldön vásárlók jelentős része az árfolyam miatt szűkebbé vált anyagi forrásaikat továbbra is a vágyott embléma megszerzésére kívánják költeni – akár a tervezettnél idősebb jármű megvásárlása árán is. Amivel azonban kevesen számolnak, hogy az idősebb autók megvásárlásával a későbbi szervizelések költségeivel gyorsan elveszíthetik az így nyert árelőnyt. Főként, ha olyan járművet vásárolnak, amelyik a kilométeróra által jelzettnél lényegesen többet futott.

A Használtautó.hu becslése szerint az idős autók behozatala jövőre átlépheti a 100 ezres volument, bár vélelmezhetően a növekedés üteme lassulni fog.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!