2p

Elhalasztotta május 13-ra az OMV kontra Mol pert a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma a pénteki budapesti tárgyaláson.

A felperes OMV képviselői a tárgyaláson elmondták, hogy fenntartják keresetüket, míg a Mol, az alperes képviselői, szintén fenntartva korábbi álláspontjukat, a per megszüntetését kérték, mivel szerintük a két fél közötti vita nem tartozik a bíróságra, illetve nincs is jogvita.

Az osztrák olajipari cég, az OMV 2007. december 3-án indított pert a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. ellen azért, mert szerinte a magyar cég alapszabálya három ponton is ellentétes a magyar joggal: a Magyar Állam által tulajdonolt B részvény ("aranyrészvény") fenntartása, ami vétójogot biztosít a Magyar Államnak a Mol alapszabályában szereplő 10 százalékos szavazati korlát eltörlése vonatkozásában; a 10 százalékos szavazati korlát diszkriminatív jellege, tekintettel arra, hogy az nem alkalmazandó a Magyar Államra; illetve azon alapszabályi korlátozás, amely szerint egyszerre csak korlátozott számú igazgatósági tag hívható vissza.

A pénteki tárgyaláson a felperes képviselője kifejtette: azt kérik a bíróságtól, hogy kötelezze a szerintük törvényellenes állapot megszüntetésére az alperest úgy, hogy az tegye meg a szükséges módosításokat az alapszabályban. Harminc napon belül hívja össze a bíróság az alperes közgyűlését azért, hogy ezek a módosítások megtörténhessenek az alapszabályban. Ezen túlmenően kötelezze a Molt arra is, hogy a módosításokat nyújtsa be a cégbíróságnak.

A felperes, tekintettel arra, hogy az alperes pergátló kifogásait csak február 26-án ismerte meg, illetve hogy ügyfele német nyelven kommunikál, 30 napot kért az alperes anyagának tanulmányozására, illetve az írásbeli válasz megadására. Ezt a bíróság és az alperes képviselője elfogadta, s megegyeztek abban, hogy az alperesnek újabb 30 nap áll rendelkezésére a válasz bírósághoz és a felpereshez való eljuttatására.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!