2p

Sokak által az egyik legmegosztóbb milliárdosnak tartják Peter Thielt, aki korábban mindent megtett, hogy térdre kényszerítse a Gawker.com-ot, most pedig a csődbe ment médiacégre vetett szemet.

Peter Thiel nem a szupergazdagok tipikus példánya, sőt még a sokszor különcnek tartott dotkom milliárdosokhoz képest sem szokványos. Például ő volt az egyetlen ismert üzletember a Szilícium-völgyben, aki komoly anyagi támogatást adott az elnöki kampányhoz és nyíltan kiállt Donald Trump mellett. Az sem túl gyakori, hogy meggyőződéses republikánus, miközben felvállaltan meleg. Bár épp utóbbi miatt esküdött bosszút az ezt nem túl korrekt módon megíró Gawker.com ellen.

A Paypal alapítója, aki egyebek mellett a Facebook első befektetője is volt, az elmúlt 10 évben mindent megtett, hogy tönkretegye a Gawkert és annak alapítóját Nick Dentont. Ennek érdekében komoly összeggel támogatta a háttérből az egykor szebb napokat látott pankrátort, Hulk Hogant. A Gawker vesztét az okozta, hogy egy titokban készített szexvideót közölt az egykori pankrátorról, Hulk Hoganről, aki viszont beperelte a médiacéget. Miután a bíróság tetemes kártérítést ítélt meg Hogannek, a Gawker ezt nem tudta kifizetni.

Peter Thiel a bosszúszomjas milliárdos

Dentonék előbb csődvédelmet kértek, majd eladták a Gawkert is tartalmazó médiaporfóliót az Univisionnek 135 millió dollárért. A blogfarm átszervezését követően számos ismert oldal megmaradt, így a Gizmodo,a Lifehacker, a Jalopnik, a Jezebel vagy a Deadspin, de a névadó oldalt, a Gawkert nem folytatták.

Most újabb fordulat jöhet, a Gawker ugyanis ismét gazdát cserélhet. Állítólag Peter Thiel ügyvédei már bejelentkeztek, hogy ajánlatot tegyenek. A milliárdos számára sajtóértesülések szerint azért lehet érdekes az üzlet, mert a domain név mellett a Gawker archívuma is az ügylet tárgya. A gawker.com domain névre ugyan nem jön fel tartalom, de Thiel számára valószínűleg az jelentene teljes elégtételt, ha a digitális világból még az emlékét is kitörölhetné az archívum megsemmisítésével. Ismerve a milliárdos eddigi lépéseit, nem lenne meglepő, ha csak azért megvenné a Gawkert, hogy utána végleg eltörölje.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!