1p

Hiába jelentette be a börtönből a nyár elején szabadult, majd a múlt héten az NFL-be az amerikai foci bajnokságba visszatért egykori szupersztár, Michael Vick ügynöke, hogy a sportoló ismét elkötelezi magát a Nikeval, a sportszergyártó cáfolta a hírt.

Ugyan szerdán még Vick ügynöke, Mike Principe úgy nyilatkozott, hogy az NFL-be most visszatért focista szerződést kötött a Nikeval. A 20 hónapos börtönbüntetést letöltő és három évet kihagyó Michael Vick korábban a sportszergyár egyik kiemelt arca volt, és néhányan úgy vélték talán van visszaút az irányító számára. A Nike illetékesei azonban cáfolták a hírt. Mint a szűkszavú nyilatkozatukban szerepelt: nem állnak szerződéses kapcsolatban a sportolóval.

Vick 2006-ban került bíróság elé, majd börtönbe, miután házában kutyaviadalokat rendezett, így egyebek mellett állatkínzás és tiltott fogadások is szerepeltek a vádak között. Az akkoriban a liga egyik legfényesebb csillagának számító Vick a börtön miatt hozzávetőleg 100 millió dollártól esett el, mely részben a szponzoroktól, részben a sportolói fizetéséből származott volna.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!