Emberséges intelligenciával

Mire álom üzemmódba merülnék, ő terminátorosan visszatér, hogy (ki)használjon és újfent eljátssza a fent ismertetett outlookos-exploreres-telefonos közjátékot. Hála a Gépnek, mielőtt még neurotikussá tenné neurális hálózatomat, elmegy, hogy a szervezetébe integrálja a szokásos déli táp-egységét.

Amíg alkalmazóm ebédprogramját és a gyomrát tölti, addig futó alkalmazásaim kifújhatják magukat, és én is ejtőzhetek végre egyet ventillátorom andalító zúgásának kíséretében. Hosszúra nyúlt elnyújtózásom a már szokásos e-mail-internet-telefon intermezzóval ér véget, és ismét elkezd emészteni.
Ne tartsanak egy számító gépnek, de szeretem tudni, hogy mire számíthatok, ezért kifigyelem, hogy miről ír, olvas és beszél egyfolytában.

Agyonhajszolt agya egyetlen téma körül forog: HR-Kocsma. Szerdán lesz valami Lánchíd-közeli, pesti kikötőből induló, kötetlen beszélgetős, Dunán sétahajózó, pezsgőben úszó, széthúzásmentes összejövetel, ahova minden ismerősét és barátját meghívja egy ingyen italra. Ezzel nálam már tényleg betelik a pohár, és lefagy arcomról a cursor. Állítólag indulatosan próbál újraindítani, de processzorom nem tűri az agresszív procedúrát. Gazdám ekkor kétségbeesetten hívja rendszergazdáját, aki a rendszeres, kiemelt juttatásáért cserébe a rendszeres kinyilatkoztatásával él: "Próbáld meg restartolni a gépet!"

Magam sem tudom hogyan, de tényleg magamhoz térek, és hirtelen hangulatváltást tapasztalok nála azokhoz a percekhez képest, amikor még ujjperceivel masszívan masszírozta billentyűimet. A konzisztens premisszákból hibátlan, deduktív logikával kikövetkeztetem, hogy kiábrándultságának a kiváltója ugyanaz, mint az én elkeseredettségemnek az oka. Kényszerpihenőm alatt ugyanis bizonyára rádöbbent, hogy beosztottjai a munka helyett, szintén minden másra használják a munkahelyet.

Mikor végül személyes kudarcával szembesülve elballag szemlesütve, elfelejt leállítani. Na, hát nekem ebből elegem van!
Kilépek!