3p

A Zwack Unicum Nyrt. 2013-2014-es üzleti évének első három negyedévében 1,848 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 1,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, és enyhén meghaladja az időarányos tervet is - közölte a társaság a BÉT honlapján szerdán közzétett gyorsjelentésében.

A jelentés közli: tekintettel arra, hogy az üzleti év utolsó negyedéve az üzlet jellegéből fakadó gyenge szezon miatt veszteséges, a társaság menedzsmentje továbbra is az eredetileg tervezett profitcél realizálását tartja valószínűnek.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti beszámoló alapján a társaság 17,447 milliárd forint bruttó árbevételt ért el az első három negyedévben (2013. április 1-jétől december 31-ig), amely 0,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó értékesítés 10,340 milliárd forint volt, 3,4 százalékkal elmarad a bázistól.

A belföldi értékesítés nettó árbevétele 3,9 százalékkal, 9,285 milliárd forintra csökkent, ezen belül a saját termelésű termékek forgalma 5 százalékkal mérséklődött. A belföldi prémium árbevétel 2,5 százalékkal, a minőségi termékek nettó árbevétele 6,6 százalékkal, a kommersz portfólió árbevétele pedig 35,5 százalékkal csökkent.

A kommersz szegmensbe tartozó két termékcsalád (PéterPál és Krajczár) gyártását és forgalmazását az üzleti év végéig megszüntetik. A jelentés szerint ennek elhanyagolható hatása van a társaság profittermelő képességére, mivel árbevételük mindössze 1 százalékot képvisel a teljes nettó árbevételből.

Az export árbevétel 1,056 milliárd forintot tett ki, ami 1,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A társaság harmadik negyedéves belföldi árbevétele 5 százalékkal elmarad a tavalyi üzleti év harmadik negyedévétől. Ezt azzal magyarázza a jelentés, hogy a kereskedelmi partnerek 2012 decemberében, a jövedéki adó 2013. január 1-jétől életbe lépő 15 százalékos emelése miatt előre hozták vásárlásaikat.

A jelentés ismerteti: a 2013. április-novemberi piackutatási adatok a volumen 7 százalékos csökkenését mutatják a magyar égetett szeszesital piacon, a visszaesés üteme azonban tovább csökkent (egy évvel korábban 11 százalék volt). A prémium szegmens teljesít a legjobban, de ott is 1,9 százalék a csökkenés.

A Zwack Unicum Nyrt. részvényei a BÉT standard kategóriájában forognak, a papír február 4-ei záróára 12 200 forint, az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 13 300, a legalacsonyabb 11 600 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!