Hasonlóan a Boeing január első hetében közzétett adataihoz, az Airbus is "fanfárkísérettel" közölte 2005-ös számait. Mindkét repülőgépgyártó rekordmennyiségű megrendelésről adott számot, a végső sorrendet tekintve minimális előnnyel tartotta meg piacvezető pozícióját az Airbus.
[ajanlo=549][igazitas=right/]Az európai cég bejelentése szerint - a rendeléseket figyelembe véve - 53 géppel előzte meg riválisát: míg az Airbus 1055 gépre szerződött, addig a Boeing 1002 darabra talált vevőt. A leszállított modellek esetében jóval meggyőzőbb volt az Airbus fölénye, 378 átadott gép áll szemben a tengerentúli konkurens 290 repülőjével.
Ami a teljes rendelésállományt illeti, az Airbus összesen 1111 géppel büszkélkedhet, ami minden idők legnagyobb ilyen értéke. A Boeing és a McDonnell Douglas egyesülésekor 1989-ben összesen 1095 repülő vásárlását jelezték előre.

Érdekesség, hogy a novemberi számok alapján úgy tűnt, hogy a 2001-es trónfosztása után ismét a Boeing lesz a világ elsőszámú polgári repülőgép-gyártó vállalata. A kedvező évzárásnak köszönhetően azonban továbbra is Európa viszi a prímet. "Rendkívül sűrű decemberünk volt" - mondta el a bejelentés kapcsán az Airbus vezérigazgatója, Gustav Humbert.
[ajanlo=1386][igazitas=left/]Üröm az örömben, hogy az Airbus hadállásait a kisebb és olcsóbb gyártmányok erősítették, a nagy repülési távolságú gépek viszonylag kis százalékát teszik ki a bevételeiknek. A két társaság teljes forgalmát tekintve így a piaci arányok alapján a Boeing megelőzi európai versenytársát. Előnyt jelent az amerikaiak számára az is, hogy néhány szegmensben az Airbus gyártmánya nem versenyképes, így például az A340-esek értékesítése messze elmarad a 777-esekétől
Az óriásgépek piacán pedig, ahol az Airbus az A380-as géppel versenyelőnyre tett szert, még időben ébredt a Boeing, és a legendás 747-es átalakított verziója méltó vetélytársa lehet a világ legnagyobb utasszállítójának. Ami a kisebb gépeket, így például az A319-es és 320-as gépcsaládot illeti, a fapados légitársaságoknak köszönhetően előnyre tett szert az Airbus.