2p

A magyar piaci ízlésnek az eddigi tapasztalatok szerint megfelelnek a Charles Vögele ruházati termékek; elsősorban ez motiválta a magyarországi expanzióra a svájci divatcéget, amely 2008-ig további terjeszkedéseket hajt végre Európa keleti illetve északi országaiban - közli a Világgazdaság.

Annak ellenére, hogy a magyar Charles Vögele üzletek egyelőre a keleti megyék központjaiban nyíltak meg, Renzo Radice, a Charles Vögele Trading AG kommunikációs igazgatója szerint az eddigi tapasztalatok alapján a termékek versenyképesek lehetnek Magyarország bármelyik régiójában. Az ország szinte minden térségének nagyobb városában jelen vannak (Veszprém, Dunaújváros, Szekszárd, Nagykanizsa és Nyíregyháza), ezzel a különböző igényeket mérik fel. A boltok megnyitása itthon egységenként közel félmillió svájci frankjába kerül a vállalatnak.

Eddig öt országban nyitott egységeket igényfelmérés céljából, és 2007 végéig három új piacra szeretne bejutni. A cég tavaly novemberben mintegy 240 millió forintos tőkével hozta létre a budapesti központú hazai vállalkozását, a Charles Vögele Hungary Kft.-t. A svájci divattermékek célcsoportja a 30 és 65 év közötti nők és férfiak, de gyerekek számára is terveznek darabokat. Itthon olyan márkákkal szeretnék felvenni a versenyt, mint a C&A, illetve a H&M, amelyek a hazai és a nemzetközi piacon is megelőzik a vállalatot.

A Charles Vögele a cseh- és lengyelországi piacra lépéssel egy időben, 2006 tavaszán nyitott Magyarország felé. Összesen 791 üzletük van e két országon kívül: Svájcban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Szlovéniában és Németországban - írja a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:
Hazánkba érkezett Európa egyik vezető textilcége
Magyarországra jöhet a Vögele divatház
Sajátmárkás hálózatot épít a Mustang-farmer

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!