Visszavonul a Magyar Posta: a társaság 2841 saját állandó helyéből kevesebb mint 1800-at tartana meg. Az átalakításoknak a postai piac 2009-es liberalizációjáig be kellene fejeződniük. Elmaradásuk esetén ugyanis a cég alulmaradhat a nagy külföldi postákkal és a ma még védett piacainak egy-egy szeletére lecsapó vállalkozásokkal szemben.
Az előremenekülés jegyében az eddig 950 kistelepülésen beindított - a vállalat tapasztalatai szerint jól működő - mobilposta-szolgáltatás fejlesztését az idén is folytatják. A formálódó hálózatkarcsúsítási terveknek 2007-ben még nem lesz hatásuk, egy évvel később azonban sok települést elérnek majd a változtatások.
A Magyar Posta mintegy ezer településen vállalkozókra bízná a küldemények felvételét, illetve az állandó postahelyek feladatainak ellátását. Az átalakítás előkészítése már megkezdődött, az érintett települések listája egyelőre nem ismert. Csupán annyi biztos: a következő két évben kiépülő sajátos franchise-hálózatban dolgozó vállalkozók munkájáért a posta felel majd.
A posta nemcsak a kistelepüléseken, hanem a városokban is meghúzza a nadrágszíjat. Az idén - a postatörvény adta lehetőségek betartása mellett - több tucat városi postahivatalát bezárná. Egy részüket azért, mert a közelben új, korszerűbb posta kezdte meg működését. Így a bezárási hullám az első körben a postának is otthont adó bevásárlóközpontok szomszédságában működő kispostákat érheti el. Emellett a közelmúltban települések összevonásával létrejött városokban is számítani lehet egy-egy posta bezárására - írja a Népszabadság.