2p

Félmilliárd forintból komplex irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztést végeztek a Hajdú Volánnál, ennek keretében például az országban elsőként vezettek be elektronikus bérletrendszert a menetrendszerű távolságibusz-közlekedésben - mutatta be a megoldást Zilahi-Sebess Géza, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Elmondta, hogy a programhoz az EU és a magyar állam összesen 400 millió forinttal járult hozzá. A projekt két év alatt, összesen hat ütemben valósult meg: a technikai háttérrendszer kialakítását és az eszközbeszerzést követően a társaság 220 autóbuszát szerelték fel korszerű pénztárgépekkel és GPS-alapú utastájékoztató berendezéssel. Ezen kívül megtörtént az elővételi pénztárak pénztárgépekkel való ellátása a nagyobb pályaudvarokon - ismertette.

Ugyancsak GPS technológiára épül a külső- és belső utastájékoztatás és a menetjegyek kiadása. Utóbbi esetében a megállóhely automatikus meghatározása után adja ki a jegyet a pénztárgép - tette hozzá.

Zilahi-Sebess Géza jelentős technikai előrelépésnek nevezte a mobiltelefonok wap-os felületén történő helymeghatározást. Ezzel a rendszerrel bárhonnan, mobiltelefonon lehet tájékozódni a járművek pontos helyzetéről.

Új forgalomirányító rendszert is kiépítettek: ez biztosítja a valós forgalmi adatok gyors közvetítését a diszpécserközpont számára és a kétoldalú kommunikációt az autóbuszvezetővel.

A vezérigazgató kiemelte: ez megteremti a lehetőségét a gyors intézkedéseknek abban az esetben, ha nem várt forgalmi akadály, például baleset vagy technikai hiba következik be.

A program utolsó elemeként augusztusban vezették be az országban elsőként az elektronikus bérletrendszert a Hajdúszoboszló-Nagyhegyes-Balmazújváros vonalon. Eddig 170-en váltották ki az elektronikus bérletet, amely gyorsabb és pontosabb ellenőrzést tesz lehetővé, illetve amivel pontosabb adatok nyerhetők a buszok kihasználtságáról - mondta.

Zilahi-Sebess Géza hozzáfűzte: a jövőben a teljes bérletrendszert és a menetleveleket is elektronikus alapra helyezik. Ezen kívül kiépítés alatt áll a pályaudvarokon a bankkártyás fizetési lehetőség kiépítése, amit később a járműveken is bevezetnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!