4p

A kormány munkaerőpiaci átalakításának terve számításaink szerint könnyen eredményezheti azt is, hogy 2018-ra több mint félmillió közmunkás lesz Magyarországon.

A kormány 2018-ig szeretné elérni, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar. Az elképzelések szerint ezért az elkövetkező négy esztendő leforgása alatt minden évben negyedével csökkentenék a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, az érintetteket pedig a közmunkaprogramba vonnák be.

A 2018-ra elérendő kormányzati célt az elmúlt hetekben többen több alkalommal is megfogalmazták a kormánytagok részéről, mellyel lényegében egy újabb lépést tesz majd a kormány a munka alapú társadalom megvalósításának irányába. Ez számításaink szerint hétköznapi, sokak által megfogható nyelvezetre lefordítva azt jelentené, hogy több mint félmillió közmunkás országa és hazája lenne Magyarország.

Csak, hogy jobban érzékeltessük, mit is jelent a több mint 500 ezer közmunkás, összeszedtünk néhány "mértékadónak" vehető számot.

  • A jelenleg versenyszférában dolgozóknak több mint a negyede ez a létszám, 26,6 százaléka.
  • Nem sokkal kevesebb a fizikai foglalkozású dolgozók száma a feldolgozóiparban.
  • Az oktatásban 36, az egészségügyben pedig 47 százalékkal kevesebb embert foglalkoztatnak.
  • 2010-ig visszamenőleg mindössze 3 olyan hónap volt, hogy 500 ezernél több munkanélküli lett volna.

Kalkulációnk során kiindulási pontnak vettük azt a kormányzat által idei évi költségvetésben megfogalmazott célt, hogy az idei évben 300 ezer embert szeretnének a közmunkaprogramokba bevonni. Igaz, az elmúlt két évben rendre túlteljesítette az ilyen jellegű célját a kormány. 2013-ban plédául 387 ezer embert sikerült bevonni a programokba.

Idén tehát 300 ezer közmunkásról indulunk, amihez hozzájön még a költésgvetésben is megfogalmazott plusz 50 ezer ember bevonása. Igenám, de emellett - ahogy azt Rogán Antal is megfogalmazta legutóbb -, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást évről évre negyedével szeretnék csökkenteni, ami azt jelenti 2015 és 2018 között 39 ezer főt kell a statisztikában "máshol feltüntetni".

Mit is jelenthet ez?

Az immár ellátás nélkül maradt munkanélküli elhelyezkedhet a versenyszférában, vagy a közfoglalkoztatás keretein belül is. Kalkulációnk során azzal a feltételezéssel éltünk, hogy az évente érintett 39 ezer emberből csak nagyon kevés lesz az, aki azonnal el tudna helyezkedni, így első lépésként a fokozatosan egyre jobban kibővített közmunkaprogramokban talál magának munkát.

1) Közmunkások

Ennek köszönhetően évi 39 ezer fővel minimum növelni kell a közfoglalkoztatást. Ennek eredménye lesz az, hogy

  • 2016-ban már 428 ezer
  • 2017-ben 467 ezer
  • 2018-ban pedig már 506 ezer közfoglalkoztatott lesz Magyarországon.

2) Munkanélküliség

Ezzel párhuzamosan - ha csak ezt a munkaerőpiaci "mozgást" feltételezzük, akkor az idei (október végéig számolt) 356 ezer fős átlagos munkanélküli létszám 2018-ra 149 ezerre csökkenne. Ezzel pedig az az Orbán Viktor által megfogalmazott cél is teljesülni tudna, hogy a munkanélküliség az úgynevezett súrlódásos munkanélküliség szintjére mérsélkődjön. Elmondása szerint ez a jelenlegi hazai körülmények között 100-200 ezer fős munkanélküliséget jelentene (3,5 százalékos rátát), ami lényegében a munkahelyváltásokból eredő, rövid ideig tartó átmeneti állástalan helyzetet takarna.

A jelenlegi aktivitási számra vetítve a "vágyott" 3,5 százalékos munkanélküliség ráta is valósággá válna.

3) Foglalkoztatottság

Az "átsorolás" révén a foglalkoztatottság 2018-ra 4,32 millióra emelkedne csak ennek a lépésnek köszönhetően, ám ez még így is rettentően elmaradna a kormányzati céltól. Bár a foglalkoztatottság terén kicsit nehézzé vált eligazodni a tervek között, hiszen hallhattuk már, hogy a cseh foglalkoztatási szintet (69 százalékos rátát) nevezték meg etalonként, Rogán Antal néhány hónapja már a német vagy osztrák (73 és 72 százalékos) szintet emlegette célként, de többször elhangzott már az 5 millió magyar foglalkoztatott kifejezés is.

Ahogy arra korábbi cikkünkben rávilágítottunk, minimum 4,8 millió foglalkoztatottnak kellene lennie hazánkban ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhesse a kormány. Fenti levezetésünkből azonban látszik, hogy a most bejelentett és elképzelt átalakítások még 200 ezer új foglalkoztatottat sem fognak jelenteni. Vagyis ahhoz, hogy Orbánék elérjék a céljukat, a versenyszférának 4 év alatt 500 ezer munkahelyet kellene létrehoznia, ami évi 125 ezret jelent.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!