2p

Erősíteni kell a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) gazdaságszervező tevékenységét, hogy a vállalkozásokban a kamarával szemben meglévő bizalmi deficit csökkenjen - nyilatkozta Szatmáry Kristóf, a BKIK új elnöke az MTI-nek.

Szatmáry Kristófot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése október 10-én négy évre választotta meg elnöknek.

Szatmáry Kristóf kifejtette: mindenképpen szükség lenne általános, kötelező vállalkozói cégregisztrációra a kamara keretein belül, hogy a piacról valós információt lehessen kapni. Ez abban térne el a kötelező kamarai tagságtól, hogy a regisztrációhoz szükséges anyagi fedezetet nem a vállalkozókkal fizettetnék meg. Így előállhatna az a helyzet, hogy a kamarai szolgáltatások előnyeit látva, a vállalkozók belátnák, érdemes belépni a szervezetbe.

Tervezik azt is, hogy egyfajta kamarai védjegyként szakértői véleményt mondanának szerződéskötés előtt hozzájuk fordulóknak arról, hogy az aláírás előtt lévő dokumentum minden biztosítékot tartalmaz-e vitás esetre, megfelel-e a jogszabályoknak.

A kamarai elnök tervei között szerepel, hogy újraélesszék a kiskereskedelmet Budapest egykor kis boltoktól színes, mára kereskedők által elhagyott utcáiban. Ehhez az önkormányzatnak a szabályozást, az államnak a Nemzeti Fejlesztési Tervben a fejlesztési forrásokat, a kamarának a vállalkozók megszervezését kell biztosítania - mutatott rá az elnök. Hozzátette: a kamara birtokában van annak a know-how-nak, amely ismét virágzó kereskedelmet vihet az elhagyott területekre.

Szatmáry Kristóf programjában kiemelt helyen említette, hogy szeretnék elérni a mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási feltételeinek érezhető javulását. Példaként említette a kamara és a vállalkozók szövetsége által működtetett Széchenyi Kártyát, amely sikeresen működik. Az európai uniós források bevonásával további kedvező finanszírozási lehetőségeket lehetne teremteni beruházásokhoz is - vélte.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!