London belvárosában a legmagasabb az egészségre káros nitrogén-dioxid (NO2) szintje egész Európában. A brit fővárosban mért koncentráció még a magas légszennyezettségi mutatóiról ismert Pekinget is megelőzi. A mérgező gáz mennyiségének emelkedése mögött egy érdekes ellentmondás húzódik, ugyanis azt pont azok a dízelüzemű gépjárművek bocsájtják ki, amelyek részarányát egy másik káros gáz, a szén-dioxid csökkentés érdekében igyekeztek növelni az elmúlt években. A dízelek ugyanis kevesebb CO2-t pöfögnek ki, mint benzines társaik.
Simon Birkett, egy a tiszta levegőért küzdő londoni civil szervezet vezetője szerint „az egymást követő kormányok már 10 évvel ezelőtt is pontosan tudták, hogy a dízelek milyen mérgező anyagokat bocsátanak ki, azonban rövidlátó módon nem törődtek ezekkel, csak azért, hogy a CO2 csökkentési célokat teljesítsék” – írja a Bloomberg. A magas NO2-szint közegészségügy katasztrófát idézhet elő.
A dízelek az NO2 mellett egy úgynevezett PM2,5s nevű anyagot is kibocsátanak, amely csak 2010-ben 3389 ember haláláért volt felelős Londonban. Ezt az adatot a közegészségügyért felelős kormányhivatal tette közzé áprilisban. Mivel a PM2,5s általában együtt van jelen a nitrogén-dioxiddal, így nehéz elkülöníteni, hogy utóbbi pontosan hány életet követelt a brit fővárosban. Ezek az anyagok egyébként növelik a szív- és érrendszeri betegségek, az agyvérzés és szívroham kockázatát.
Európában 1513 mérőállomás működik és London mellett Párizsban, Rómában, Athénban, Brüsszelben és Berlinben mértek határérték feletti szinteket. A mérőállomások „rangsorában” a londoni Marylebone Road állomás vezet, mint a legmagasabb koncentrációt mérő berendezés, őt pedig két stuttgarti állomás követi. Az EU szabályozása szerint az NO2 koncentrációja legfeljebb 40 mikrogramm lehet köbméterenként, azonban a már említett Maryleborn Road-i állomáson 2012-ben 94 mikrogrammot mértek. Az eredmény még rémisztőbb, ha ránézünk a térképre és látjuk, hogy az állomás egy kőhajításra van a Regent’s parktól.
A londoni levegő egyébként sokat javult a 19. és 20. századi nagy szmogok óta. Az egyik legemlékezetesebb az 1952-es katasztrófa, amely 4000 ember életét követelte. Akkor a hideg levegő lényegében fogságba ejtette az ipari tevékenység és a széntüzelés következtében kibocsátott káros anyagokat olyan koncentrációban, hogy a London keleti részén élők még a saját lábukat sem látták a sűrű füsttől.
Joan Walley, munkáspárti politikus, aki emellett egy környezetvédelmi vizsgálóbizottságot is vezet a parlamentben, úgy fogalmazott, hogy „a légszennyezés és a szálló por láthatatlan, így nem készteti cselekvésre a politikusokat, pedig hosszú távú stratégiára lenne szükség.” A bizottság jelenleg a kormány erőfeszítéseit értékeli, amelyet a levegő minőségének javítása érdekében tett, és várhatóan június elején leteszi az asztalra a jelentését.
Szász Péter
mfor.hu
