[ajanlo=1467][igazitas=right/]Az Európai Unió legnagyobb kikötőiben, egyebek között Antwerpenben, Rotterdamban, Marseilles-ben és Hamburgban a kikötői szolgáltatások liberalizálása ellen sztrájkoltak a dokkmunkások. A tiltakozást az magyarázza, hogy a tanácskozás egyik legfontosabb napirendi pontja a kikötői szolgáltatások liberalizálásáról szóló EU-tervezet ügyében tartott szavazás lesz. A tervezet a jelenleginél nagyobb versenyt engedélyezne a különböző kikötői tevékenységeknél, így a hajóvontatásnál, a révkalauzi szolgáltatásoknál, s a hajók ki- és berakásánál. A dokkmunkások főleg azt ellenzik, hogy ez utóbbi tevékenységet a szöveg bizonyos esetekben maguknak a hajóstársaságoknak is lehetővé tenné, ez pedig azzal járhat, hogy az ő munkájukra ezután nem lesz szükség.
A kikötők mellett az Európai Parlament előtt is több ezer dokkmunkás tüntetett, akik ellen a francia rendőrség is fellépett. A karhatalom vízágyúkkal és könnygázzal oszlatta szét a tömeget, néhány százan azonban a helyszínen maradtak, így még a délutáni órákban is folytatódtak az összecsapások a rendfenntartó erők és a tüntetők között. Ez utóbbiak köveket és fahasábokat dobáltak az európai törvényhozás épületére, és több ablakot betörtek.
A sztrájk miatt a második legnagyobb európai kikötő, Antwerpen dokkmunkásai teljesen leállították a munkát. Rotterdamban, a földrész legnagyobb kikötőjében is leállt a rakodás négy órára az ömlesztettáru-, a konténer- és a vasúti kikötőben. Görögországban Pireusz és Theszaloniki kikötőiben már éjszaka kezdődött a munkabeszüntetés. Marseille-ben a logisztika és a javítás területén dolgozó szinte minden kikötői alkalmazott sztrájkba lépett.
A nagyságra második francia kikötőben, Le Havre-ban a kikötői igazgatás legtöbb alkalmazottja szüneteltette a munkát, Bordeaux-ban pedig csak azokat a hajókat szolgálták ki, amelyekhez nem volt szükség kikötői daruk használatára. Portugáliában minden kikötő megbénult a munkabeszüntetések következtében, míg a svéd és a koppenhágai terminálokban egyes részlegek működését függesztették fel. Az olasz, a brit és a lengyel tengerek partján még gond nélkül ki tudnak kötni a teherszállító hajók, ám ezen országok képviselői is jelen vannak Strabourgban, és számukra kedvezőtlen döntés esetén készek a sztrájkra.
Miután a keddi strasbourgi plenáris vitán egy frakció sem biztosította támogatásáról a bizottsági javaslatot, minden bizonnyal leszavazzák az Európai Parlament képviselői a kikötői szolgáltatások liberalizálásáról szóló jogszabálytervezet. A vita tanúsága szerint a néppárt "az elutasítás felé halad", a liberálisok megosztottak, a szocialisták és a többiek ellenzik a tervezetet. Más liberalizációvitákhoz hasonlóan itt is elsősorban a nagyobb versenytől gazdasági növekedést és munkahelyteremtést váró támogatók, valamint a munkahelyek leépülésétől és a munkakörülmények leromlásától tartó ellenzők álltak szemben egymással. Az EP szerdán szavaz az irányelvről.