2p

Anglia legnagyobb kontaktlencse-tisztítófolyadék gyártója, a Sauflon Pharmaceuticals Ltd. közel három milliárd forint beruházás eredményeként kontaktlencséket gyárt Gyálon.

A beruházáshoz a társaság egyedi kormánydöntés alapján vissza nem térítendő támogatást kap. Az európai uniós jóváhagyásáig a támogatás összegét nem közlik - jelentette be Garamhegyi Ábel, gazdasági szakállamtitkár.

A beruházással az első két évben 160, az azt követő három évben pedig további 200 új munkahelyet hoznak létre. A bérelt területen 140 dolgozóval már négy hónapja megkezdték a termelést, az évi kapacitás meghaladja a 100 millió lágy kontaktlencsét. A tervek szerint 3-4 éven belül 350 millió darab lencsével növelik az éves kapacitást, a beruházás teljes összege addigra eléri a tízmilliárd forintot.

A most elköltött hárommilliárd forint lényegében a gépek beszerzésének és a "tiszta gyártás" kialakításának költsége - közölte Peer János, a magyar cég ügyvezetője. Elmondta azt is, hogy várhatóan már a jövő hónapban nyereséget termel a magyarországi cég, és éves szinten is profitot várnak.

Francis Erard, a brit anyacég ügyvezetője az iparági hagyományokkal, a jó infrastruktúrával, a kedvező bérekkel és az adókedvezményekkel indokolta a választásukat. A magyarországi gyártás nem jelent devizakockázatot, mert a termék alapanyagát Angliából hozzák, és a készterméket oda szállítják vissza.

Peer János, a magyar cég ügyvezetője a jövőről elmondta, hogy a kapacitások bővítése mellett disztribúciós központot is terveznek Magyarországon, és közös fejlesztésekre is gondolnak a magyar egyetemek bevonásával.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!