2p

Akár havi hatszázezer forint kárt is okozhat egy száz fős magyar vállalatnak a kéretlen e-mail, amit egy sikeres vírus- vagy adathalász támadás további súlyos összegekkel terhelhet.

Egy száz fős magyar vállalat munkatársai naponta átlagosan negyven kéretlen e-mailt (spam) kapnak a szakértői statisztikák szerint, s ezekkel egyenként mintegy tíz másodpercet foglalkoznak. 2500 forintos óránkénti munkaerőköltséggel számolva a levélszemét így havi 600 ezer forint kárt okoz a cégnek, amit egy sikeres vírus- vagy adathalász támadás további súlyos összegekkel terhelhet.

Bódis Ákos, a levélszemétszűrő szoftverekkel foglalkozó Yellow Cube 2000 Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: az USA-ban minden tíz internetes levél közül kilenc spam. Magyarországon még nem ennyire rossz a helyzet, de a kéretlen levelek aránya egyre inkább közelíti a nemzetközi szintet. Több magyar internet szolgáltató esetében már 45-80 százalékos az arány.

Az ügyvezető elmondta: mivel a spam hirdetéseket is tartalmaz, illetve sokan ellátogatnak az ott megjelölt oldalra, bevételt hoz a küldőjének, aki ezáltal érdekelt abban, hogy mindig újabb és újabb trükkökkel tévessze meg a felhasználókat. A spamküldést ugyan szinte mindenütt büntetik, ez mégsem riasztja el a spammereket, mivel nagyon nehéz felfedni kilétüket.

Az eseményen elhangzott: mivel a spammerek folyamatosan tesztelik és kijátsszák a szűrő szoftvereket, a felhasználó akkor jár el helyesen, ha többet is alkalmaz ezek közül.

A spamküldés fejlődéséről elhangzott, hogy valószínűleg már a közeljövőben tömegessé válhat a levélszemét az internetes telefónia és mobiltávközlés területén is. Ha ugyanis a spam küldésének kedvez egy technológia, akkor azon a területen biztosan megjelenik valamilyen - például SMS vagy MMS formájában - a levélszemét.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!