Az ügynökség elsősorban olyan szervezetek és intézmények véleményére számít, amelyek hitelesen képviselik az adott szakterületet, társadalmi csoportot, vagy területi egységet. Az NFÜ honlapján megadott címen bárki javaslattal élhet, vagy véleményt mondhat. A július közepén meghirdetésre kerülő pályázatok a gazdaságfejlesztést és a területi kiegyenlítődést szolgálják.
Mindkét célnak eleget kíván tenni az a tervezett kiírás, amelynek keretében költségeik 30 százalékáig összesen 3,3 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások komplex technológiai beruházásai. Ennek az a feltétele, hogy a támogatott beruházás teremtsen munkalehetőséget a térségben, és járuljon hozzá annak felzárkózásához.
További fontos prioritás a nemzetközi gazdaság vérkeringésébe történő bekapcsolódás elősegítése, ezért az unió az átlagos fejlettségét el nem érő, úgynevezett konvergencia régiókban 2,2 milliárd forintra pályázhatnak nemzetközi szolgáltató központok létrehozására, illetve fejlesztésére. A keretösszeg 5-8 regionális szolgáltató központ forrásigényét elégítheti ki szintén 30 százalékos támogatási szint mellett.
Vállalati folyamatmenedzsmentet és e-kereskedelmet is támogatnak
Az NFÜ szerint a gazdaságfejlesztési program júliusi pályázati kiírásai 1,6 milliárd forinttal támogatják a vállalati folyamatmenedzsment hatékonyságának növelését szolgáló informatikai fejlesztéseket, míg e-kereskedelemre és egyéb e-szolgáltatások bevezetésére 1,3 milliárd forint uniós forrást igényelhetnek gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, gazdasági kamarák és egyéb vállalkozási érdekképviseletek.
Mindkét pályázat esetében három-húszmillió forint támogatás igényelhető, és a költségek legfeljebb 50 százaléka lesz támogatható. A hazai kis- és középvállalatok (kkv-k) csak nehezen tudnak megfelelni az unió és a nemzetközi standardok minőségi követelményeinek, ezért egymilliárd forint összegű keret nyílik meg a minőség-, környezet és egyéb irányítási rendszerek, szabványok bevezetésének támogatására
Az ismertetett öt konstrukciót úgynevezett tükörpályázat formájában hirdetik meg Magyarország legfejlettebb régiójában, Közép-Magyarországon is, mintegy ötmilliárd forint vissza nem térítendő forrást biztosítva a vállalkozóknak a 2007/2008-as két éves időszakra.
Az országban folytatódik a kerékpárút-hálózat fejlesztési program. A júliusi pályázati körben az észak-alföldi, a nyugat-dunántúli, a közép-magyarországi és a közép-dunántúli régiókból pályázhatnak erre a célra.
A fogyatékkal élő emberek életminőségének javítása és az önkormányzati felelősségi körbe tartozó közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében pedig újabb akadálymentesítési beruházásokra nyílik lehetőség Dél-Alföldön, Közép-Magyarországon és a dél-dunántúli régióban.