2p

Ez az utolsó része az International Data Corporation 2001. tavaszán-nyarán végzett, a Cisco, Compaq, eTranslate, Market Probe, és a The Industry Standard által finanszírozott tanulmányából készített sorozatunknak az e-üzlet elfogadottságáról. E rész témái: nyelvhasználat, webes ráfordítások.

Az e-business áthaladt az első (dotkom) fázisból a második (infrastruktúra-építő) fázisba. Az átmenet nem volt teljesen örömteli, de az illúziók elvesztése mindig valamelyes fájdalommal jár. Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy négyszer annyi lehetőségünk lesz 2005-ig, mint amennyi 1997-2000 között volt. Ha az e-business megmarad az üzlet alapjainál, elsajátítja a globális irányulást és a világszínvonalú technológiákat, agresszív a partnerkeresésben, a fogyasztóra koncentrál, akkor a lehetőségek még a most sejtettnél is gyorsabban növekedhetnek. Nem valószínű, hogy négy év múlva még emlékeznénk mai bizonytalanságainkra. Fogadhatunk arra is, hogy nem fogunk már e-businessről beszélni. Lehet, hogy a "virtuális vállalat" vagy a "regionális piacok" kifejezéseket fogjuk használni, az üzletre. Ahogy szoktuk.


(Az eWorld 2001 felmérés földrajzi kiterjedésére, a szponzorokra és a webes vitafórumokra vonatkozó információk az eWorld 2001 weboldalon találhatók)



A cikk bevezetője
A cikk első része
A cikk második része
A cikk harmadik része

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!