A hazai ipart alapjaiban érintette a rendszerváltás. Az Antall-kormány ideje alatt nem csak a szovjet hadsereg vonult ki Magyarországról, hanem gyakorlatilag a magyar ipar is a Szovjetunióból. Egy átgondolatlan politikai döntés eredménye az lett, hogy feladtuk kiépített hídfőállásainkat, kapcsolatainkat az "ezekkel nem tárgyalunk” szellemiség jegyében. A következmény jól ismert. Vállalataink (főleg élelmiszeripari) sora ment csődbe vagy került rendkívül nehéz helyzetbe. Százezrek váltak munkanélkülivé elsősorban az iparban és a mezőgazdaságban. A főként KGST exportra dolgozó gépipar 80-90 százaléka megsemmisült. A hídfőállások fel-adása persze már korábban megkezdődött, mert a Szovjetunió nem teljesítette szállítási kötelezettségeit, így Magyarország kényszerhitelezővé vált, amit már Németh Miklós kormánya is megelégelt.
A másik iparromboló tévedés a privatizációhoz kapcsolódik. Eleinte talán senki sem gondolt arra, hogy a tömött pénzeszsákokkal érkező vásárlók nem kis hányadának csak a piac kell, a "vas és az emberek” nem. Hétfőn megvették a gyárat és már kedden leállt a termelés, péntekre pedig a dolgozók új állás után nézhettek. A hazai ipar egykori fellegvárai tűntek a semmibe. Gondoljunk csak a Ganz-ra vagy a Láng Gépgyárra, de a felsorolást oldalakon keresztül folytathatnánk. A romboló folyamatot nem (?) felismerve, semmiféle intézkedés nem történt arra nézve, hogy a vevők ne a bezárásra, hanem a gyarapításra törekedjenek. A napok alatt bezárt gyárak gépeit és tartalék alkatrészeit ócskavas áron herdálták el, mialatt újabb és újabb ezrek kerültek az utcára. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a rendszerváltást követő kurzusok súlyos bűne, hogy az effajta ipar- és országromboló privatizáció ellen semmit nem tettek a felelős körök. (A korrupciót persze néha nehéz különválasztani a hozzá nem értésből eredő mellé-fogásoktól. A vevők szakmai-jogi felkészültsége is időnként minden várakozást alulmúlt.)
A cégek egy részét azonban valódi, termelni szándékozó tulajdonosok szerezték meg. Részben a "multik”, részben az erősödő hazai finánc-oligarchák. Megint más vállalatok állami, önkormányzati tulajdonban maradtak.
A profitorientált szervezeteknél a jobb gazdasági eredmények elérése érdekében a rejtett munkanélküliség legalább részbeni felszámolásával járt, ami újabb tízezrek állásvesztését jelentette. E folyamatot némileg ellensúlyozták a zöldmezős beruházások. A folytatás így jelentős differenciálódást hozott. A tulajdonosi viszonyoktól függően mind nagyobb lett a vállalatok közti különbség.
Tulajdonosok és a működés. A fejétől illatos a virág
A különbség a működésben mutatkozott meg leghamarabb. Más értékrendszer jellemezte az állami, önkormányzati szférát és más a valódi profitérdekelt területeket. Jelentős eltérés alakult ki az alkalmazott termelési-vezetési rendszerek terén is.
Vegyünk példának egy sörgyárat. A rendszerváltás előtti dolgozói létszáma meghaladta az ezret. Munkaidőben gyakran emelkedett hangulatú kártya partik folytak, és itt lehetett hozzájutni a legújabb Commodore 64-es játékok kalózmásolataihoz. A külső munkavállalónak egy-egy ott töltött munkanapján legalább öt üveg sört kellett elfogyasztania, ha nem akarta a helyi szokásokat megsérteni. A "dolce vitát” csak időnként zavarta meg némi munka. A tulajdonos-váltás kőkemény profizmust hozott. A semmittevés és alkoholizálás teljes visszaszorítása, a szakmai szempontok előtérbe kerülése és a műszaki korszerűsítés persze áldozatokkal is járt, a munkanélküliek tábora tovább nőtt.
Ugyanezen idő alatt számos önkormányzati és (kvázi) állami cégnél mintha megállt volna az idő. Sőt, a privatizáció a gazdaság erőteljes liberalizálódása révén bővítette a játékteret. Né-mely vállalatoknál a külső megrendelések kezelésének joga felért egy lottó főnyereménnyel. Egyesek beceneve a Mr. 10, másoké Mr. 15 százalék lett. Elindult a magyar nyelv gyakorlása: én becsukom a szemem, te becsukod a szemed, stb. Az alábbi történet jellemző arra a modus vivendi-re, ami az ilyen cégeknél - bizonyára (?) elenyésző hányadánál - uralkodott (-ik?):
Géza a járműjavító vállalat megbecsült dolgozója volt, mindenki szerette, tisztelte egyenes viselkedéséért, becsületességéért. Egy nap belépve abba az irodába, ahol hatodmagával dolgozott, megdöbbenve hallottam, hogy keményen kritizálják az ifjú kollégát. „Ki hitte volna Gézáról, pedig családja és gyerekei vannak. Eddig azt gondoltuk, hogy rendes ember, de most látjuk, milyen szemét alak! A családja szája elől viszi el a pénzt” - és hasonlók. Több perces felháborodott szidalmazás után végre kibökték a bűnét. Az egyik kolléganő meglátta az emlegetett kollégát egy boltban festéket vásárolni. Az ilyen szférában járatlan Olvasók kedvéért leírjuk:Vétke az volt, hogy a számára szükséges anyagot megvásárolta, nem pedig a cégtől hordta ki, ahogyan az szokás volt.A hazai, valódi tulajdonosi kézben levő vállalatok sorára érvényes az a cégtörténet, miszerint egy lakatos vagy pék stb. jókor, jó helyen és kapcsolatokkal megszerzett egy kisebb gyártóka-pacitást. Az első évek nehézségeit túlélve növekedésbe kezdett, majd terjeszkedése elért egy olyan szintet, ahol már mind több vezetési és szervezési, valamint műszaki ismeretre lett vol-na szüksége. Az ő tudásszintje azonban megmaradt annak, ami volt: lakatosnak vagy péknek. A korszerű műszaki ismereteket még csak-csak megértette, a menedzsment elemeket azonban nem, így saját korlátja a cég fejlődésének korlátja is lett egyben.
Ami meglepőbb, az a finánc-oligarchák vállalatbirodalmának az ipari részében zajlott. E cégek vezetésében – tisztelet a kivételnek – ugyanazok a szocialista nagyvállalati gondolkodású vezetők ültek, akik az akkori játékszabályok és ügyeskedések mellett talán jó vezetők voltak, de az újtól és sok minden mástól irtóztak. Kiválasztásukban ugyanazon kontraszelekciós el-vek érvényesültek, mint amik a hazai ipart negyven évvel korábban is uralták.
A példa kedvéért vessünk össze egy kutyatápszer gyárat és egy humán célokra húsipari terméket előállító üzemet. A történetek napjainkban játszódnak. A kutyatápszer gyárban leesik a csomagoló szalagról egy műcsont. A dolgozó lehajol, és azt a piros ládába teszi – megsemmisítendő selejt. A hölgy ruházata és védőfelszerelése előírásszerű. Tiszta, rendes, hajháló, fül-dugó, stb. A húsipari vállalatnál fiatal hentesek csontoznak. Sapka vagy hajháló, lánckötény, lánckesztyű egyiken sincs, jóllehet viselésük kötelező lenne. Leesik egy öklömnyi hús a földre. A legénynek nincs kedve lehajolni érte, odarúgja a másiknak, de felemelni nem sikerül. A másik ügyesebb. Lábbal alányúl, és a passz már az asztalon landol. A feldolgozás zavartalanul folyik tovább. Az előbbi – mily meglepő – egy multinacionális, az utóbbi egy hazai kézben levő vállalat üzemében történt.Mi a fő különbség a két eset között? Mások a tulajdonosok, mások a játékszabályok és ezért más a működés. A sokat kritizált privatizáció egyik vitathatatlan előnye pontosan itt jelenik meg. A valóban termelni és fejleszteni szándékozó "multik” sok esetben olyan munka- és vállalati kultúrát honosítottak meg, ami a rendszerváltás előtti évtizedekben vagy eltűnt vagy ki sem fejlődött. Számos olyan korszerű termelési rendszert, módszertani elemet hoztak magukkal és gyökereztettek meg, amit a hazai kézben levő termelő vállalatoknál csak nagyon ritkán látni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mi maradt meg a rendszerváltáskori magyar ipar értékeiből, akkor azonnal felvetődik a kérdés, hogy mi juttatja napjainkban és a jövőben versenyelőnyhöz "régi típusú” vállalatainkat, pontosabban mi lesz az, ami megmenti az eltűnéstől. Egy szó, és ami mögötte van: paradigmaváltás.
Japán: Amerika két nagy veresége
A múlt évszázadban az USA-ra Japán két alkalommal mért súlyos csapást. Az egyikből fil-mek keletkeztek, zsebkendők ezreit sírták tele érzékeny lelkületű lányok és asszonyok. A másikról kevesebbet tud a közvélemény, pedig az sokkal jelentősebb veszteséget okozott a nagy-hatalomnak.
Az a japán ipar, amely az ’50-es években még köznevetség tárgya volt, húsz évvel később megrendítő erejű pofont adott "új barátjának”. A csapás ezúttal nem bombák, hanem autók, szórakoztató elektronikai cikkek és más high-tech termékek formájában érkezett. A sokszor nem kicsit soviniszta amerikaiak Chrysler és Ford helyett Toyotát és Mazdát kezdtek vásárol-ni, és mind nagyobb arányban tértek át a japán termékekre. Gondoljon bele, kedves Olvasó! A japán ipar annyi idő alatt vált vezetővé a világ iparában, amennyi Magyarországon a rend-szerváltás óta eltelt.
dr. Péczely György
A szerző termelési tanácsadóként negyed évszázada járja a hazai ipart. Vállalatok garmadáját ismerte meg, és felelős beosztású emberek százaival cserélt eszmét. Az ő véleménye merőben más. Írásaiban számos gyakorlati példát ismertet saját, személyes tapasztalatából.
