Kevés olyan ország van a világban, amely a saját társadalma számára hasznosan tudja kihasználni bőséges erőforrásait. A tapasztalatok szerint ahol Isten/Természet/Vakszerencse bőségesen adott nyersanyagot, ott általában szűk marokkal mérte a felelős vezetőket, így kapásból talán csak Norvégia, vagy Ausztrália jut az ember eszébe, mint ebből a szempontból irigylésre méltó ország, de Nigéria, vagy Irán semmi esetre sem.
Pedig mind a kettő hatalmas készletekkel rendelkezik, Nigéria sokáig Afrika legnagyobb kitermelője volt, Irán pedig a világ második legjelentősebb olaj- és gázkészletével bír. Az elmúlt évtizedek zűrzavaros bel- és külpolitikai viszályainak köszönhetően azonban sem az afrikai, sem az ázsiai ország messze nem tudja maradéktalanul kiaknázni lehetőségeit.
A nemzetiségileg és vallásilag is megosztott Nigériában 1966 és ’99 között egymást követték a katonai kormányok. A politikai vezetés döntő részét az ország északi részéből kikerült, muszlim hitű tábornokok képezték, akik időnként egy-két déli, keresztény, vagy törzsi vallású vezetőt is bevettek maguk "közé". A hatalmat nagyon sok esetben a mérhetetlen korrupció tartotta össze, melynek nagyságára jellemző, hogy az aktuális vezetők pillanatok alatt lettek dollármilliárdosok, miközben az olajipar infrastruktúrája úgy lepusztult, hogy annak minősége mára már akadályozza a nagyobb kitermelést.
Olajból és gázból Iránban sincs hiány, de az iszlám köztársaság egy átlagos polgára ugyanúgy nem látja ennek "gyümölcsét", mint ahogy a nigériaiak. Iránt azonban elsősorban nem a belső feszültségek, hanem a nyugati világ szankciói (korábban pedig a 8 éves irak-iráni háború) sújtják. A 2012-ben életbe lépett olajembargó miatt az ország nehezen jut devizához, így felborult a külső egyensúlya, csökkentek a jegybanki tartalékok, a nemzeti fizetőeszköz, a riál árfolyama pedig elszállt. A beszakadt fizetőeszköz miatt első körben az importált termékek ára ugrott meg, majd jöttek a másodkörös hatások. Így a tavalyi iráni inflációs ráta 42,3 százalékot tett ki, kiugróan a legnagyobb értéket a 32 fős világbajnoki mezőnyben. Ez már csak azért is ritka rossz teljesítmény, hiszen a világbajnokság részvevői közül 23 országban volt maximum 4 százalékos a pénzromlás mértéke. A globális kereslet lassulása, a nyersanyagárak csökkenése, és a mezőgazdasági termékek árának lemorzsolódása már tavaly is éreztette hatását a világgazdaságban.
Vagyis az mfor.hu gazdasági vb-jének szabályzata alapján a szinte vágtató iráni infláció így biztos találatot jelent Nigériának, pedig az afrikaiak 8,7 százalékos pénzromlási üteme is az egyik legrosszabb. De a zöld sasok egy jó időre ezzel el is lőtték a puskaporukat. A rengeteg olaj ellenére ugyanis az ország egy főre jutó GDP-je mindössze 2,8 ezer dollár, a vásárlóerőparitáson számolt teljes éves GDP pedig 478,5 milliárd. Az irániak még a szankciók mellett is többet tudnak ennél, hiszen az aggregált éves hozzáadott érték 987,1 milliárd dollár, míg egy lakosra 12,8 ezer jut.
A relatíve nagyobb gazdaság nagyobb munkaerő-szükségletet is támaszt, ami a munkanélküliségi rátában testet is ölt, a perzsáknál 16, az afrikaiaknál 23,9 százalékon állt tavaly ez a mutató. A nigériai robusztus, 6,2 százalékos 2013-as GDP növekedési üteme így tehát már csak szépségtapasz a végeredményt illetően, annak ellenére is, hogy ebben tényezőben nagyon elverték az irániakat, hiszen az ázsiaiaknál 1,5 százalékos recessziót jelez a CIA Factboookja.
Ha a játékosok összesített értékére is vetünk egy pillantást, akkor az látszik, hogy az afrikai játékosok egyénileg jobbak az irániaknál, hiszen miközben az iszlám köztársaság csapatának értéke 21,21 millió font, az afrikaiaké összesítve 76,43. (Természetesen egyetlen egy játékost sem ismerek a két mostani csapatból, az viszont megvan, hogy a vicces nevű volt Fradi-játékos, Babatünde Fatusi Nigériából származott.)
A zöld gyepen Irán-Nigéria: 0:0
szp
mfor.hu
