Pályázaton keres új tulajdonost a felszámoló Vectigalis Általános Vállalkozási Zrt. a tavaly május óta felszámolás alatt álló tarcali Andrássy Kúria Szálloda és Vendéglátóipari Kft. (AK) vagyonának - tudta meg lapunk. A felszámoló eladásra kínálja a társaság szállodaépületét a hozzá tartozó udvarral - összesen közel ötezer négyzetméteren -, amelyhez 2500 négyzetméternyi egyéb terület is tartozik. A jelenleg négycsillagos welness-szállodaként működő tarcali ingatlanegyüttest a beépített, működést segítő berendezésekkel és felszerelésekkel együtt, viszont a lízingelt gépek és berendezések nélkül nettó 2,7 milliárd forintos irányáron hirdette meg a felszámoló. A 2,5 milliárd forintból épült szállodát 2008 májusában adták át, az AK egyik tulajdonosa a Naturland és az Avemar kapcsán is ismert Szabó József.
A társaság nagy összegű fejlesztési hitelből építette a szállodát, amit - a szállítók egyidejű kifizetésével együtt - nem tudott kigazdálkodni. A hotel kihasználtsága sem hozta a várt szintet, és a társaság üzleti terve utólag túlvállalásnak bizonyult - mondta lapunknak Varga Jenő felszámoló. Az AK ellen összesen kétmilliárd forint feletti hitelezői követelés érkezett be, ennek legnagyobb részét a banki tartozás teszi ki. Földhivatali adatok alapján a CIB Banknak 1,15 milliárd forint értékben végrehajtási joga van az ingatlanon. A szálloda jelenleg is működik, üzemeltetője az Andrássy Hotel Szállodaipari és Vendéglátó Kft. Az ingatlanok a földhivatali adatok szerint 2008 végén átkerültek az AK-ből kiváló Hillfoot Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonába, majd egy év múlva ismét az AK tulajdonát jegyezték be.
A felszámolás során sikerült elérni az ingatlanok visszaolvadását a felszámolás alatt álló társaságba - fogalmazott Varga Jenő. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai alapján a társaság 2006-ban 126,37 millió forintos támogatást nyert el a Regionális Operatív Program turisztikai fogadóképesség javítására irányuló, 50 százalékos önrészt igénylő pályázatán, a pályázat megfogalmazása szerint a "Chateau Hotel Andrássy férőhelybővítésére és szolgáltatási színvonalának emelésére wellness- és vinotherápiás centrum létrehozásával". A támogatást a projekt folytatódása esetén nem kell visszafizetni, a vagyon értékesítése után azonban az új tulajdonossal való megegyezés az állami szervek döntési kompetenciájába tartozik. A szálloda egykori kivitelezője, az FK-Raszter Építő Zrt. a generálkivitelezési szerződés alapján 352,8 millió forint erejéig jelzálogjoggal rendelkezik az ingatlanon - derül ki a földhivatali adatokból. A Napi Gazdaság információi szerint ezzel kapcsolatban rendőrségi vizsgálat is folyamatban van.
A szállodába épített konyhai, mosodai berendezések és gépjárművek nem tartoznak az adós vagyonába, de ezek nélkül a szálloda nem működhet, így az ingatlanok értékesítésének feltétele az ezekre vonatkozó lízingszerződések átvállalása és a már törlesztett díjak megtérítése (amelyek információink szerint 200 millió forintos nagyságrendet jelentenek). A pályázat harmadik része egy 243 négyzetméteres parkoló, amely fizikailag a szálloda melletti borászati feldolgozóüzemhez tartozik, azonban az AK tulajdonában maradt. A kiírás szerinti itt ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos - a szintén Szabó résztulajdonában lévő - Andrássy-Szentkereszt Szőlészeti Kft. meghirdetett irányára nettó 5 millió forint - a felszámoló reményei szerint ezzel kapcsolatban a borászatot üzemeltető Andrássy-Szentkereszt lép majd fel vevői igénnyel. Az érdeklődők március 5-éig nyújthatják be ajánlatukat a felszámoló békéscsabai irodájában.
Forrás: Napi Gazdaság