2p

Egy nemrégiben közzétett felmérés szerint a hűtlen kezelés, az ipari kémkedés, az illegális termékmásolás és a számítógépes bűnözés a legelterjedtebb gazdasági bűncselekmény Magyarországon.

Világviszonylatban átlag 2,2 millió dolláros vesztesége származik egy-egy nagyvállalatnak abból, hogy alkalmazottai, üzlettársai vagy éppen vevői megkárosítják - nyilatkozta Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára. Az államtitkár kifejtette, hogy a rendszerváltás óta lezajlott privatizáció következtében Magyarországon magánkézbe kerültek a korábban jelentős állami cégek, melyek ezzel a lépéssel kikerültek az állami "gyámkodás" alól.

Ennek értelmében a gazdasági működés során keletkezett üzleti titkaik védelméről és a konkurencia feltérképezéséről azóta saját eszközeikkel kell gondoskodniuk, amennyire ezt - financiális, szervezeti és egyéb - lehetőségeik megengedik. Mivel mind az államnak, mind pedig a nemzetgazdaság egészének stratégiai érdeke fűződik ahhoz, hogy a jelentős forrásokat igénylő kutatás-fejlesztési eredmények, üzleti tervek, piaci információk védelme a nagyvállalatoknál és a középvállalkozásoknál is kellő hatékonysággal megvalósuljon, ezért ez a téma egyáltalán nem söpörhető a szőnyeg alá. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
A magyar nagyvállalatok felénél fordult már elő hűtlen kezelés
Üzleti hírszerzés törvényesen

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!