1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Járai Zsigmond szerint az infláció az idén valamelyest meghaladhatja az 5,00 százalékot, de ettől még elérhető a 2003 végére kitűzött 4,5 százalék alatti cél - mondta kedden az MNB elnöke.

Járai Zsigmond egy párizsi üzleti fórumon a Reutersnek azt mondta: az idei infláció 5,1-5,2 százalék lehet, ez is azonban még összhangban van a 4,5 százalék alatti jövő évi céllal, amelyről "jelenleg úgy gondoljuk, hogy jó eséllyel elérhető". Hozzátette: jelenleg nem lát okot a kamatszint módosítására. - Ha a körülmények változnak, változhat megítélésünk is, de nem tudom, hogy ez kamatcsökkentés vagy -emelés lesz-e. Jelenleg úgy gondolom, hogy a kamatszint megfelelő - mondta. Az MNB elnöke a fórumon azt mondta, hogy elkötelezett híve a magyar eurócsatlakozásnak, mert az igen előnyös lenne az export és a GDP-növekedés szempontjából.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!