2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az adócsalások évente tízmilliárdoktól fosztják meg az államot. Az elkövetők akár nyolcévi börtönnel is fizethetnek a jogsértésért, de most, amikor napirenden van a Btk. módosítása, sok szakember szorgalmazza az áfacsalásos ügyek büntetésének szigorítását - írja a Világgazdaság.

Hiába kerül azonban évekre börtönbe az elkövető, ha - az esetek többségében - az állam nem jut hozzá ahhoz a bevételhez, amelytől a bűncselekmény miatt elesett - hívta fel a figyelmet Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője. A kisebb súlyú jogsértés pedig nem is jár feltétlenül büntetőjogi felelősséggel: ha az elkövető a vádirat benyújtásáig kiegyenlíti - kétszázezer forintnál kisebb - adótartozását, úgy nem büntethető - számol be a Világgazdaság.

A Fővárosi Ítélőtábla nemcsak százezres, hanem sok százmilliós, olykor milliárdos nagyságrendű adócsalásokat is tárgyal. Még napjainkban is kifizetődő és kényelmes megoldás a cégeknek a hamis számlák gyártása, mivel gyakorta mindenféle gazdasági tevékenységet nélkülözve, pusztán az adóhatóságtól visszaigényelt összegekből kedvező jövedelemhez juthatnak.

Czine Ágnes azonban úgy vélekedett: ha szükség is van a szigorításra, nem feltétlenül csak a súlyosabb büntetés állhatja útját ezeknek a bűncselekményeknek. Ha például a Btk. módot adna arra, hogy a kétszázezer forintnál nagyobb tartozását is kiegyenlíthesse mentesülés fejében, úgy talán sokan élnének ezzel a lehetőséggel. A büntetés elmaradása egy magára valamit is adó üzletembernél ösztönző lehet, és az állam is elérné a célját, ha megkapja az elmaradt összeget - olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!