A Nemzetközi Vámnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Kovács László felhívta a figyelmet arra, hogy az unió tagországainak a termékhamisítások 300 milliárd eurós, míg az adócsalások 200-250 milliárd eurós kárt okoznak évente. A vámhatóságoknak ezek mérséklésében meghatározó szerepe van.
Az unió vámadminisztrációjának legfontosabb feladata a közeljövőben az elektronikus vámügyintézés általánossá tétele, ami évente a tagállamoknak összesen 80-100 millió eurós befektetést jelent. Igaz, a gyorsabb, olcsóbb, hatékonyabb vámeljárások várhatóan 2010-től mintegy 2,5 milliárd eurós megtakarítást hoznak az üzleti szférának és a vámhatóságoknak.
Egyre több a hamis gyógyszer és játék
Kovács László kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a hamisított termékek között új elemként megjelentek az egészségre veszélyes gyógyszerek, élelmiszerek, gyermekjátékok és gépjármű alkatrészek. Új jelenség, hogy a korábbinál kisebb, ám több szállítmánnyal próbálnak a bűnelkövetők az EU területére árújukkal belépni, és az új szállítási, tranzit útvonalak között megjelent Svájc is, amelyet a bűnözök korábban messze elkerültek.
Felhívta a figyelmet a nemzetközi vámegyüttműködés jelentőségére, példaként megemlítve, hogy noha ma is Kínából származik a világ hamisított termékeinek 60 százaléka, ez az arány a kínai hatóságok aktív közreműködésének köszönhetően az elmúlt évek alatt mintegy 10 százalékpontot mérséklődött.
2006 volt a legeredményesebb
Folytatódott a 10 éve megalkotott EU Vámkódex reformja, modernizálása, egyszerűsítése, ami azért is kiemelt jelentőségű, mert erre a jogi alapra már ráépülhet az EU gyorsabb, egyszerűbb vámeljárást lehetővé tevő elektronikus "e-customs" rendszere, amely célul tűzi ki a vámvizsgálatok központosítását, az egyablakos ügyintézés kiterjesztését az unió összes tagállamára.
A Vám- és Pénzügyőrség 2006-ban összesen 1176,3 milliárd forint bevételt ért el, ami 24 százalékkal haladta meg a 2005. évit, az eredeti éves előirányzatot 14 százalékkal, az év közben módosítottat 4 százalékkal szárnyalta túl. Nagy János országos vámparancsnok a Nemzetközi Vámnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten elmondta: a vámhatóság rendszerváltást követő történetében a bevételek túlteljesítésének arányát tekintve, ennyire eredményes évet még nem zárt, és arra sem volt még példa, hogy minden adónem meghaladta volna a tervezettet.
A Nemzetközi Vámnapot 1983 óta ünneplik meg a világ vámosai, a Vám Világszervezet 1953. január 26-án megtartott első ülésének emlékére, Magyarországon e napra először 1993-ban emlékeztek meg.
MTI / Menedzsment Fórum