"A személyszállítás reformjának egyik központi eleme a Volán-társaságok megújítása. Ennek érdekében ezeket a cégeket minél előbb, akár már 2008-ban privatizálni kell" - mondta el Kákosy Csaba.
Kidolgozás alatt a privatizációs terv
A tisztségébe múlt héten beiktatott miniszter szerint a magánosítás által a Volánok friss tőkét, valamint új szakmai és menedzsmenttudást kapnak majd, így a jelenleginél felkészültebben várhatják a közúti személyszállítás 2012-ben bekövetkező uniós piacnyitását. Kiemelte, hogy az eladás fő célja nem a bevételszerzés, s annak várható nagyságával kapcsolatban nem kívánt találgatásokba becsátkozni. Mint mondta, a privatizációs koncepció kidolgozás alatt áll.
Kákosy szerint egyébként - a korábbi minisztériumi elképzelésekkel ellentétben, amelyek már 2006 nyarán napvilágot láttak - a Volánoknál nincs szükség reorganizációra, azaz ugyan "csomagba rendezve, de különösebb átalakítás nélkül kell piacra vinni azokat."
Ami a MÁV reformját illeti, Kákosy szerint arra kis lépésekben, hosszú évek alatt kerülhet sor. 2008-ra a miniszter azt várja el a MÁV vezetésétől, hogy a vonatok a jelenleginél tisztábbak és pontosabbak legyenek (ezt az igényt elődje, Kóka János már nyár elején megfogalmazta – a szerk.) Emellett folytatni kell az új motorvonatok beszerzését és a pályaudvarok felújítását, hogy az utasok a jelenleginél jobb minőségű szolgáltatást kapjanak. A konkrét intézkedések között Kákosy megemlítette az elektronikus jegyértékesítés bevezetését is, amire azonban szerinte 2009 előtt nem kerül sor.
Már nem központi téma a mellékvonalak kérdése
Érdekesség, hogy a mellékvonalak kérdése Kákosy koncepciójában kisebb szerepet kap majd, mint Kókánál: "Ez a téma rossz politikai vitává vált az elmúlt időben, s amúgy sem központi eleme a reformnak." Mint mondta, a 38 veszélyben lévő vonal kérdését 2008-ban ismét előveszik majd, s akkor fognak dönteni arról, mennyit zárnak be közülük, mennyinek adnak haladékot 2008 végéig, s mennyi marad meg az országos hálózat keretében.
Mint ismert, Kóka János még november végén jelentette be, hogy december 9-től - az eredeti tervekkel ellentétben - mégsem szűnik meg a személyszállítás decembertől az alacsony kihasználtságúnak ítélt 38 vasúti mellékvonalon. 12 esetében azonban megkezdődik a felkészülés a szolgáltatóváltásra: ezeken a vonalakon az állam csupán március elsejéig rendelte meg a MÁV-tól a közszolgáltatást. Esetükben december 9-től vonat- és buszközlekedés is lesz majd.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium mind a vonatokon, mind a buszokon utasszámlálást fog végezni, s az adatok összehasonlítása alapján dönti el, hol érdemes az országos hálózat keretén belül fenntartani a vasúti személyszállítást. Ahol ennek nem látják értelmét, ott térségi vasút formájában, a helyi önkormányzatok bevonásával lehet csak fenntartani a vasúti személyszállítást.
Jöhetnek a magáncégek
Újságírói kérdésre válaszolva Kákosy elmondta: az elsődleges cél, hogy az utasok a jelenleginél modernebb körülmények között és gyorsabban juthassanak el egyik városból a másikba; a MÁV üzemméretét ehhez kell igazítani. A vasúttársaság júliusban önállósult személyszállító leányvállalatának egyébként lassan a verseny gondolatával is meg kell barátkoznia, hiszen a gazdasági miniszter szerint - tesztjelleggel - egyes vasútvonalakon már a 2012-es piacnyitás előtt beengedhetnek a piacra magánszolgáltatókat.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum