A Transparency Internationl, a Freedom House és az Eötvös Károly Intézet (EKI) közösen indította el a képmutatás.hu internetes oldalt, melyen bárki folyamatosan nyomon követheti, hogy az egyes pártok mennyit költenek el a kampány során, illetve azt is nyomon lehet követni, hogy ezen belül mire mennyit fordítanak.
Már 2006-ban próbálták mérni
Az Eötvös Károly Intézet már 2006-ban próbálta megbecsülni a pártok kiadásait, akkor az derült ki, hogy többszörösen túllépték a törvényben előírt 386 millió forintos határt. Többek között ezért próbálták a civil szervezetek az utóbbi négy évben átláthatóbbá tenni a kampányfinanszírozást.
A szervezetek azt szerették volna elérni, hogy a jelenlegi jelöltenkénti egymillió forintot ötmillióra emeljék, azonban minden kiadással el kelljen számolniuk a pártoknak. Emellett szerintük az Állami Számvevőszéknek sokkal erősebb hatáskörrel kéne rendelkeznie, illetve korlátozni kellene a magán- és céges adományokat. Azt is szeretnék elérni, hogy minden pártnak nyilvános kampányszámlával kelljen rendelkeznie, ahol áttekinthetők lennének a költések.
A három civil szervezet által kezdeményezett törvénymódosítás végül nem ment át a parlamenten, ezért döntöttek úgy, hogy szembesítik a politikusokat a valós összegekkel. Emellett abban bíznak, hogy a következő parlamentben hamar előkerül majd a kampányfinanszírozás témája, és rövidesen sikerül új törvényt hozni.
"Természetesen nem lehet minden kampánykiadást figyelembe venni, de a sajtófigyeléssel, becslésekkel, illetve szakértők segítségével igyekszünk a lehető legteljesebb képet mutatni. Szerintem az általunk közölt összegek közel állnak a valósághoz” – mondta el a sajtótájékoztatón Alexa Noémi, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója.
"Elképzelhető, hogy idén lanyhább lesz a kampány, mint négy éve, akkor ugyanis nagyon kiélezett volt a küzdelem” - tette hozz Majtényi László, az EKI elnöke. A szakember hozzátette: most először új eszközt is bevetnek, választópolgárokat keresnek meg, akiket a kampány tapasztalatairól faggatnak.
Egyelőre lassan indulnak be a költések is
Március elejéig a szervezetek által vizsgált hat párt összesen 398 millió forintot költött el a kampányra, azaz egyelőre egyik szervezet sincs közel a 386 milliós lélektani határhoz. Az élen az MSZP jár, mely eddig 158 millió forint értékben kampányolt. A szocalistákat követi a Fidesz 102 milliós kiadással, majd az MDF jön 67 millióval. Az SZDSZ teljesen kiszállt a versenyből, a párt eddig mindössze harmincezer forint értékben kampányolt.
A felmérés szerint a Jobbik eddig 48,4 millió forintot fordított a kampányára, az LMP pedig 24,6 millió forintot költött el.
Érdemes megnézni a kiadások összetételét, ugyanis ezen a téren is jelentős eltérések mutatkoznak a pártok között: Az óriásplakátok esetében például az MSZP-nek már volt 67,2 millió forintos kiadása, a Fidesz viszont a számítások szerint mindössze 9 millióért vett köztéri felületeket.
Ellentétes a helyzet a szórólapok és egyéb kiadványok esetén, ahol az MSZP 20 milliós kiadása áll szembe a Fidesz 55 milliójával. Érdekesség, hogy a Jobbik szinte hajszálra ugyanannyiért készített eddig szórólapokat, mint a szocialista párt.
Érdekesség, hogy a kepmutatas.hu adatai szerint eddig egyik nagy párt sem költött például internetes hirdetésekre. "Ennek az az oka, hogy a média és a köztéri hirdetések esetében még csak a januári adatok állnak rendelkezésre” - mondta el az mfor.hu kérdésére Molnár Bálint, a Freedom House igazgatója.
"Az adatok több forrásból származnak: egyrészt sajtófigyelésből, másrészt pedig a TNS Media Intelligence adataiból. A plakátok esetében listaárakkal számolunk. Emellett egyetemista önkéntesek segítenek országszerte, akik járják a pártok rendezvényeit és feljegyzik a tapasztalatokat” – vázolta fel Alexa Noémi.
A Transparency szakembere hozzátette: minden bizonnyal lesznek olyan kiadások, melyeket majd csak később tudnak betenni a listába, ilyenek például az SMS-kampányok, illetve az aktivisták fenntartásának költségei.
Az eddig említett tételek mellett a szakemberek és az önkéntesek mérik például a tömegrendezvények költségeit, az aktivisták ruháira fordított kiadásokat, vagy a különböző ajándéktárgyak (öngyújtó, toll stb.) költségeit is.
BK