1p

Kartellezéssel vádolják a British Airways (BA) brit légitársaság volt és jelenlegi vezetőit. Feltételezések szerint az üzemanyag-pótdíjak mértékében állapodtak meg vetélytársaikkal.

A BA jelenlegi értékesítési igazgatója, Andrew Crawley, és volt kereskedelmi igazgatója, Martin George, szeptember végén állnak bíróság elé - írja a BBC. Iain Burns egykori kommunikációs vezető és Alan Burnett, a cég Írországért és az Egyesült Királyságért felelős menedzserének is felelnie kell. Bűnösségük esetén az üzletemberek börtönbüntetésre is számíthatnak.

A nagy európai légitársaságok egyébként a napokban nyereségük nagy arányú csökkenéséről, vagy éppenséggel veszteségről számoltak be, amit elsősorban a gazdasági lassulás, illetve az üzemanyag drágulása okozott. A British Airways - amely egyébként a spanyol Ibériával az összeolvadásról tárgyal - a gyenge piaci környezetben szilárdította piaci pozícióját, a második negyedévben a légitársaság forgalma 2,8 százalékkal 2,6 milliárd fontra nőtt. Az üzemi eredmény viszont 35 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 266 millióhoz képest, és az adó előtti eredmény 88 százalékkal esett vissza.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!