2p

Új kenyérgyárat, valamint különböző fagyasztott és félkész termékek előállítására alkalmas üzemet épít Keszthelyen az Anker Hungária Kft. – erősítette meg lapunk információit Méry Zoltán ügyvezető igazgató.

Az új kenyérgyár építése várhatóan több száz millió forintos zöldmezős beruházással valósul meg a keszthelyi önkormányzat által biztosított területen, és a nyár végére készül el. Maga az épület mintegy 250-300 millió forintba kerül majd, az üzemet pedig a legkorszerűbb gépekkel rendezik be.

Az új üzem lehetővé teszi a gyártókapacitás növelését, valamint a termékválaszték bővítését is. Méry Zoltán a lapnak elmondta: azért döntöttek az új üzem felépítéséről, mert a jelenlegi kenyérgyárat a terület beépítettsége miatt sem bővíteni, sem fejleszteni nem tudják. A telket már el is adták, az üzem helyén egy bevásárlóközpont épül.

A tavaly már több mint 1 milliárd forintos nettó árbevételt elérő cég egy olyan, később folyamatosan bővíthető üzemet kíván építeni, amelyhez egy korszerű, a termékek csomagolására is alkalmas logisztikai központ kapcsolódik majd. A beruházás befejezését követően a jelenlegi 150 fős létszámot várhatóan mintegy 25-30 fővel növelik. Az ügyvezető igazgató hozzátette, a Balaton-part legnagyobb és legkorszerűbb üzemében több, a közelmúltban kifejlesztett új termék is készül majd.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!