2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az adóhatóság egyelőre még nem döntött televízió üzembetartási díj megfizetésének módjáról, pedig áprilistól a szállodáktól és a vendéglátóipari egységektől díjat kell beszednie ezen a címen.

Televízió üzembetartási díjat a lakosságnak továbbra sem kell fizetnie, ugyanakkor áprilistól a szállodáktól és a vendéglátóipari egységektől már csak részben vállalja át a díjat az állam, így meg kell fizetniük annak 60 százalékát. A kedvezmény a továbbiakban azért jár, mert a szállodák kihasználtsága átlagosan 60 százalékos, így csak a vendégek által valóban használt tévék után kell díjat fizetni.

Annyi bizonyos, hogy a díj mértéke az idén is 967 forint marad úgy, hogy a szállodák és a vendéglátóipari egységek a normál díj háromszorosát fizetik. A televízió-készülékek után kivetett üzembentartási díjat az állam 2002 óta teljes mértékben átvállalta valamennyi üzemeltetőtől. A díj a Műsorszolgáltatási Alapot illeti meg. Az idei költségvetésben a kormány 25,6 milliárd forintot tervezett az állam által átvállalt díjakra, csakúgy, mint tavaly.

Ahogy korábban lapunk már beszámolt róla, a díj jelentős terhet ró a vendéglátóipari egységek üzemeltetőire. A Hotel Gellért esetében az összeg megközelítőleg 700 ezer forint havi plusz kiadást jelent. A szobák átlagárát Gyurasza János igazgató szerint 15 százalékkal kellene emelni, ami bizonyosan forgalomcsökkenéshez vezetne.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!