A sajtóreferens tájékoztatása szerint a spanyol vállalatcsoport vezetése több mint fél éves előkészítés után hozta meg döntését. Azért esett végül a Tisza-parti településre a választásuk, mert az ipari parkkal, megfelelő logisztikai háttérrel és képzett munkaerővel rendelkezik.
Az autóalkatrész-gyártó üzem kialakítása négy-öt hónapon belül elkezdődhet és bő egy év múlva a termelés is elindulhat. Ehhez az üzemhez a megvásárolt területből 10 millió euró befektetésével 3-4 ezer négyzetmétert építenek be, és 150-200, zömében betanított, helyi munkást foglalkoztatnak majd.
A napkollektor-üzem várhatóan ennél gyorsabban készül el. Először elektromos energia előállítására alkalmas, ipari méretű napelemek gyártásával indítanak, majd a háztartási célú kollektor építést is elkezdik. A szolnoki ipari parkban a Segurával együtt féltucatnyi nagybefektető, és nyolc kisebb cég van jelen.