A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) elindította hivatalos online slágerlistáját. Az iparágat jól ismerők számára ez a lépés azt bizonyítja, hogy a legálisan letölthető zenék piacát egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni Magyarországon.
A négy hazai internetes zeneáruház vezetői is bíznak a megtérülésben, bár azt egyelőre nem merik megjósolni, hogy a befektetett pénzek mikorra térülhetnek meg.
Becsült adatok
Azt is csak becsülni tudják a terjesztők, hogy mekkora forgalom várható az idei év végére a piacon. Horváth Szabolcs, a Songo zeneáruházat működtető E-Music Kft. ügyvezetője azt mondta az mfor.hu-nak, hogy várhatóan hetven és kilencvenmillió forint körül teljesít összeségében a négy netes áruház. Tóthmátyás Tibor, a T-Online Zeneáruházért is felelős portáligazgató is reálisnak tartotta ezt a becslést.
Saját forgalmukról már nem nyilatkoztak ilyen nyíltan a vezetők: a T-Online nál nem publikusak az adatok. Az E-Music ügyvezetője is csak annyit mondott, hogy a tavaly novemberi indulás óta körülbelül ötvenezer számot töltöttek le a Songo oldalról.
Az üzleti modellek sem egységesek: van, aki a nemzetközi kiadókkal való megállapodásban látja a jövőt, van, aki saját kiadójának zenéit terjeszti, és van, aki a kezdő zenekarok számait kínálja. Az árak ennek megfelelően igen széles skálán mozognak: a 119 forintos dalonkénti díjtól egészen 5-600 forintig terjed a spektrum. Természetesen a nagy előadók népszerű slágerei a legdrágábbak. Ahogy megyünk lefelé az ismertségi listán, úgy csökkenek a díjak.
Az árak nagyban függenek még a fizetési módtól is: a legnépszerűbb továbbra is az emeltdíjas sms - annak ellenére, hogy ez a legdrágább fizetési forma. Horváth Szabolcs ugyanakkor azt is elmondta, hogy hozzájuk már érkezett rózsaszín postai utalványon is pénz. A legnagyobb baj szerinte továbbra is azzal van, hogy a vásárlók nem mernek interneten bankkártyával fizetni.
Nagy teher a jogdíj
A T-Online nál is legalább hatféle fizetési módot említett Tóthmátyás Tibor portáligazgató. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a cég természetszerűleg könnyebb helyzetben van: mivel a T-Online internetszolgáltatást is nyújt, az ügyfelek kérhetik, hogy a megvásárolt zenék árát csapják hozzá a havidíjhoz, így egyben, az internet-előfizetési díjjal együtt lehet rendezni a tartozást.
A cégvezetők szerint a legnagyobb terhet a magas szerzői jogdíjak jelentik. A közös jogkezelő szervezetek itthon olyan sokat kérnek a számok eladása után, hogy a zeneáruházak már csak kevés hasznot szedhetnek az eladott művek után. A Songo és a T-Online Zeneáruház vezetői egybehangzóan állították, hogy ha valóban érvényesítenék üzleti érdekeiket, és megemelnék az árakat, akkor még a jelenlegi kis piac is elveszne.
Némileg más helyzetben van a Dalok.hu és az mp3music.hu. Előbbi non-profit szervezetként elsősorban a kezdő magyar zenekarok számait kínálja, és azokat is olcsón, 119 forintért művenként. A zeneáruház üzemeltetője a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete által alapított Magyar Élőzene Művészeti Közhasznú Társaság, a jogkezelőkkel kialakított kapcsolat miatt pedig ezt a zeneáruházat nem terhelik a jogdíjak olyan mértékben, mint a tisztán üzleti célú versenytársakat.
Megmentő mobilinternet
Az mp3music.hu pedig a CLS Records lemezcég saját online zeneáruháza, így elsősorban a kiadó számait lehet letölteni az oldalról. Az áruház próbál kitekinteni is, elsősorban a hazai elektronikus zenei élet kevésbé ismert arcait kívánja eladni. Amióta azonban az EMI eltörölte az addig kötelező másolásvédelmet, a nagy nemzetközi kiadó magyarországi képviseletét is megkeresték az mp3music.hu vezetői.
Tóthmátyás Tibor szerint a vezeték nélküli, 3G telefonos internetezés mindenképpen jótékony hatással lesz a piacra, mivel a zeneszámok sokkal gyorsabban érkeznek meg akár a zenelejátszós mobiltelefonra, akár a hordozható vagy asztali számítógépre.
Horváth Szabolcs viszont pesszimistább: azt mondja, hogy amíg a mobiltelefonos fizetési mód (emelt díjas sms) nem lesz olcsóbb, addig hiába töltődik le egy zeneszám hamarabb az internetről, a piac nem fog csak azért növekedni, mert már a levegőből is lehet internetet csiholni.
Szerinte arra sincs sok esély, hogy az sms-fizetés árait rövid távon csökkentenék a mobilszolgáltatók. Az emeltdíjas palettának csak öt százalékát teszik ki a jó minőségű zenék, ezért a szolgáltatók egy árcsökkentéssel nem áldozzák be mondjuk a JAVA-játékok piacát - fogalmazott Horváth Szabolcs.
A legnagyobb visszahúzó erő egyébként továbbra is az illegális piac: a fájlmegosztók használata az internetezők körében természetessé vált - állítják a jogvédők.
Szűcs László szerint mostanra már lassan felnő egy olyan generáció, amelyik jórészt annak sincs tudatában, hogy ingyenesen, fájlcserélőkön keresztül zenét letölteni bűncselekmény.
A hazai internetes áruházaknak ezért szerinte a zenei kultúra közvetítésén túl más küldetésük is van: az embereknek be kell bizonyítani, hogy az interneten nemcsak lopni lehet a zenét, a szakmával pedig azt kell elfogadtatni, hogy a web számukra nem átok, hanem óriási lehetőség.
L. Nagy Gábor
Menedzsment Fórum