2p

A kínai SAIC (Shanghai Automotive Industry Corp.) autógyártó sajtójelentések szerint megszerezte a Rover autómárkához fűződő jogokat. A Financial Times ügylethez közelálló körökre hivatkozó értesülése szerint a BMW 11 millió fontért (16,3 millió euró) adta el a kínai autógyárnak a márkát. Ugyanakkor a BMW egyelőre cáfolja az ügylet létrejöttét, a német autógyár az értesüléssel kapcsolatban azt közölte, hogy egyelőre tárgyalnak az SAIC-vel, de megállapodás még nincs.

A lap úgy tudja, hogy az amerikai Ford autógyártónak még áldását kell adnia az eladásra, a Land Rover terepjárókat gyártó cégnek ugyanis elővásárlási joga van a Rover márkára. Beleegyezés esetén - amire minden bizonnyal sor kerül - az adásvétel véglegesítésére szeptemberben kerülhet sor.

A márkához fűződő jogok az MG Rover csődbe jutásakor visszaszálltak a korábbi tulajdonosra, a BMW-re. Az SAIC mellett az MG márkát már magának bebiztosító Nanjing Auto pályázott a Rover márkára.

A Nanjing kínai sajtójelentések szerint 2007 első felében mutatja be az MG 75 (a Rover 75 ikermodellje) alapján Kínában gyártott autóját. Az SAIC pedig - szintén kínai médiaértesülések szerint - 2007-ben kezdi meg Rover arculat alapján készült autói értékesítését, egyebek között Európában is.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!