2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Megkezdték szeptember elején az 1,2 milliárd forintos beruházás keretében megépülő autóbontó üzemének építését Vasváron – tudta meg a Világgazdaság Kernács Pétertől, a fejlesztést végző Recycling Technologies Kft. ügyvezető igazgatójától.

A 4,5 hektárnyi területen fekvő telephelyen egy 3150 négyzetméteres üzemcsarnokot hoznak létre, ahol elvégzik majd a beszállított autók szétszerelését. Kezdetben évente mintegy tízezer régi, működésképtelen autó bontását tervezik, de a telep kapacitása akár 30 ezresre is bővíthető. A vasvári létesítmény műszaki átadása előreláthatólag március 31-én lesz. A létesítményben az első időszakban 50-60 főt alkalmaznak majd.

A telephelyen idővel 20-30 tonna gépjárműhulladék újrahasznosítását végzik majd el évente, részben kézi, részben gépi megoldással. A különböző hulladékfajták újrahasznosításának mértékét európai uniós előírás szabályozza, a gépjárművekre jelenleg 85 százalékos arányt vár el a közösség, de 2015-re ennek a szintnek már 95 százalékosra kell nőnie.

A budapesti székhelyű, a spanyol Equip Tecnic Santandreu SA érdekeltségébe tartozó cég bontójába az üzemképtelen autók a már engedélyeztetés alatt álló, jelenleg 50 szerződéses partnert tartalmazó országos átvevőhálózatán keresztül érkeznek majd. A tervek szerint az év végére további 25-30 egységgel bővül a hálózat - mondta el Kernács Péter.

A társaság speciális szolgáltatások bevezetését is tervezi, így például ingyenes lesz a bontási igazolás, és szintén ingyen veszik át a Trabant és Wartburg gépkocsikat - közli a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!